QLL Kvantum Nyelvtanulás
E-mail cím:

Antispam: a megadott e-mail címet harmadik személynek nem adjuk ki. A hírlevélről bármikor le lehet iratkozni.

Sulinet/tanár/könyvajánlóról:

Alternatív pedagógia

Könyvajánló - Szimu

Biztosan mindenki ismeri a nyelvtanulással szinte törvényszerűen együtt járó problémákat, melyek leginkább abból fakadnak, hogy a kezdeti lendület hamar alábbhagy, majd nyelvi környezet nélkül gyakran az is feledésbe merül, amit egyszer már sikerült elsajátítani. Ezekkel a buktatókkal találkozott Makara György -a könyv szerzője - is, aki nem törődött bele ezekbe a kudarcokba.

Minden mérnöki logikáját latba vetve - kiegészítve egy egészen kevés, még bőven érthető neurológiai és a pszichológiai kitekintéssel - a hagyományos nyelvoktatási módszerekkel szakítva egészen új koncepciót alakított ki, hűen követve az alcímként szereplő "Gyermeki kíváncsisággal a Világról" gondolatot. Alapos mérnökember lévén visszanyúlt egészen a gyökerekhez, megvizsgálta többek közt a nyelv, a beszéd, az érzékelés, a testi reakciók, a képzelet, a mozgás, a szokások és az emlékezés alapjait, közben pedig megalkotta a címben szereplő Szimu-t, aki nem más, mint egy bioszámítógép, azaz emberszimulátor. A gondolati szinten létrehozott Szimu az emberi viselkedés leegyszerűsített modellje, egyfajta segítőtárs, hiszen őt vizsgálva az ember egyúttal mégiscsak saját viselkedési formáit ismeri meg.

Makara sok más mellett nem hisz a szóbiflázásban, vagy abban a kényszerben, hogy az alig elsajátított szavakat és nyelvtani ismereteket felhasználva azonnal beszéltetni kezdje a tanulót ("ne beszéljen arabusul, aki nem tud arabusul"), sőt, nézete szerint olyan sincs, hogy nyelvérzék - hisz ugyanakkor a tanulás nélküli tanulás mechanizmusa által teremtődött tudásban.

...szerintem a nyelvtani tudatosság a spontán, élő nyelvhasználat fékje, olykor gyilkosa is (...), a beszélőnek, a hallgatónak a jelentések szituatív világára kell összpontosítania (...), azon keresztül kell ösztönösen, pontosan kiismernie magát a nyelv világában, legyen szó akár anyanyelvéről vagy idegen nyelvekről.

Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy nyelvtanulásról szólva a szerző nem beszél igeidőkről és ragozásról, viszont olyan kifejezéseket használ, mint például "perspekto-szituatív nyelvészet", de ez ne tűnjék elrettentőnek: szórakoztató formában megírt, hatalmas tudásról árulkodó könyve alapvetően egyfajta automatikus nyelvtanulásról, legfőképp idegen nyelvi szöveg hallgatásán és ráismerésen alapuló módszerről szól.

A könyv 2003-ban jelent meg a Relaxa kiadónál.

Vissza | Mit írt róla Popper Péter? | Mit a Modern Nyelvoktatás szakfolyóirat? | Mit a "168 óra"? | Mit a Színes RTV? | Mit az "Üzleti hét"?

Könyv megrendelése itt

© 2017 Minden jog fenntartva! Relaxa Kft., Budapest