QLL Kvantum Nyelvtanulás
E-mail cím:

Antispam: a megadott e-mail címet harmadik személynek nem adjuk ki. A hírlevélről bármikor le lehet iratkozni.

Gósy Mária

A beszélés gátjai

Azok az emberek, akiknek a beszélés, vagyis a hangos megnyilatkozás általában semmilyen nehézséget nem jelent, nehezen tudják elképzelni, mennyi és miféle gátjai lehetnek a megszólalásnak. Természetesnek vesszük, hogy gyermekeink beszélni kezdenek, és már hároméves koruk körül – az értelmi szintjüknek megfelelôen – tökéletes beszélgetô partnereink. Pedig a beszélés, gondolataink hangos megformálása rendkívül összetett feladat, amelynek „gátjait” csak akkor vesszük észre, ha – valamilyen formában – magunk is szembetalálkozunk velük.

Gyakori, hogy a kisgyermek nehezen vagy egyáltalán nem szólal meg idegenek elôtt, különösen, ha sokan figyelnek rá. „Szégyelli magát, zavarban van, gátlásos, félszeg” – mondják a szülôk, és igazuk is van. A kisgyermek rendszerint túljut ezen az állapoton, így aztán senki nem gondolkodik el azon, mi is okozhatta a gátat. Sokszor halljuk az iskolába járó gyermektôl, hogy „tudtam, csak nem tudtam elmondani” vagy a tanítótól, tanártól, hogy „tudja, csak nehezen fejezi ki magát”. Ezek megint csak gátak, melyek részben összefüggnek a kisgyermek-koriakkal, részben egészen mások. Egyetemi hallgatók panaszkodnak: „Én többezer szót tudok angolul (németül, franciául), de valahogy a beszéd, az nem megy. „A barátomnak, barátnômnek alig néhány szavas a szókincse, mégis úgy pereg a nyelve az idegen nyelven, hogy még…” Újabb gátak, melyekrôl korábban nem tudtunk.

Azt mondhatjuk, hogy mindezek „természetes” gátak, vagyis nem kórosak, bármennyi problémát okoznak is a beszélônek.

Tudjuk azonban, hogy vannak olyan gátjai is a beszédnek, amelyek kórosak, s amelyeken – szemben az elôzôekkel – lényegesen nehezebb segíteni. Ilyen a dadogás, az ún. elektív mutizmus, az autisztikus viselkedés – e két utóbbi esetében a gyermek csak meghatározott személyekkel kommunikál, csak azokkal beszél; illetôleg semmilyen körülmények között nem szólal meg, bár beszédszerveinek működése nem gátolná meg ebben.

Jelen ismereteink szerint ezeket a problémákat számos pszichés tényezô, illetôleg az idegrendszer kóros működése okozza.
A beszélés nem kóros gátjai hasonlóképpen – csaknem kivétel nélkül – pszichés okokkal magyarázhatók. A felnôttek esetében mindez kisebb mértékben jelentkezik az anyanyelvi megszólaláskor, sokkal nagyobb mértékben tapasztaljuk az idegen nyelvi közlésekkor.

Miért? Az anyanyelvén gond nélkül, folyamatosan beszélô, jelentôsebb akadozások – (ún. hezitálások, öö-zések) – nélkül bármikor megszólaló felnôttnek is óriási gátat jelenthet az idegen nyelvi beszéd, hiszen nem képes ugyanazt a produkciós szintet elérni itt, mint az anyanyelvén. A saját, belsô összehasonlítgatás eredményezi ezt a gátat.
a megoldást itt az önmagunkkal szembeni elvárások csökkentésében kell keresnünk.

Közismert, hogy az ember mindig többet ért (mind az anyanyelvén, mind az idegen nyelven), mint amennyit kifejezni képes. Idegen nyelvi beszéléskor ezt a tényt sokkal tudatosabban éljük át, s ez ismét gátat jelenthet a hangos megnyilatkozás számára.

„Én olyan alacsony szinten fejezem ki magam, hogy inkább hallgatok” – mondják gyakran a felnôtt korukban idegen nyelvet tanulók. Az idegen nyelvi beszédértés – különösen felnôtteknél – viszonylag jó szintet érhet el, hiszen az intellektuális stratégiákat jól tudják alkalmazni. Ráadásul a beszédértés folyamatáról a környezetnek nincs egyértelmű információja, hiszen az a beszélôn/hallgatón belül megy végbe. Az esetleges tévedések, hibázások a „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna” -hatás miatt csak bizonyos helyzetekben derülhetnek ki; a mások általi megítélés tehát esetleges.

A beszéléshez azonban a stratégiák rendszerint nem elegendôek, sok másra is szükség van, melyek elsajátítása és sikeres alkalmazása az elôbbinél lassúbb folyamat. Ráadásul a hangos megnyilatkozás ezernyi részletében azonnal megítélhetô, az esetleges hibázások nyilvánvalóak. A két folyamat – ti. a beszéd megértése és a beszélés – közti eltérés egyenesen vezethet az utóbbi gátolt működéséhez.

A „tudatosság” hátránya – az, hogy a felnôtt beszélô minden közlésekor azonnal minôsíti is önmagát – különösen szembetűnô akkor, ha az adott társaságban az idegen nyelvet jobban beszélô is jelen van. Ekkor az amúgy is nehezebben megnyilatkozó beszélése szinte áthághatatlan gátba ütközik, és hallgatni fog.

A szorongás minden teljesítményünk gátja.

Különösen a hangos megnyilatkozásé, és leginkább tapasztalható ez az idegen nyelvi megszólaláskor.
Ahogy a retorika tudománya évszázadok óta tanítja, ennek egyedüli ellenszere a gyakorlás, a mind több és több beszélés, amelynek során a beszélô mind több és több gátat tud önmagában átlépni. Meg kell tanulnunk azokat a stratégiákat, személyre szabottan, amelyek a gátak megszüntetéséhez vezetnek.
Ha túl magasra emeljük a szintet (bármely teljesítményünkben), akkor a szorongásunk csak fokozódik, s óhatatlanul hitetlenségbe, reményvesztésbe csapunk át.
Ha elfogadjuk a fokozatosság betartásának elvét, s elérendônek az elfogadhatóság szintjét tűzzük ki, akkor a gátak ritkulni fognak, és a beszélô el tudja sajátítani a kikerülésük vagy az átlépésük módozatait.
96. szeptember

Tovább a következő cikkhez |Vissza a tartalomjegyzékhez

© 2017 Minden jog fenntartva! Relaxa Kft., Budapest