QLL Kvantum Nyelvtanulás
E-mail cím:

Antispam: a megadott e-mail címet harmadik személynek nem adjuk ki. A hírlevélről bármikor le lehet iratkozni.

Kósáné dr. Oláh Julianna

Vesszôparipáról – lóra

–  „Miért van mindenkinek szabályos édesanyja, csak nekünk nincs?” – tette fel kisebbik fiam a kérdést, s benne bujkált a vád, hogy tôlük lopom el az idôt.

– „Nem volt neked elég a kandidatúra gyötrelme?” – folytatta a nagyobbik.
– „Te hiszel benne?” – húzta el megvetôen a száját az egyik kollégám, majd kisvártatva azért így folytatta: „Ha neked beválik, én is kipróbálom.”
– „Tanár nélkül? Úgysem megy.” – „Mondd, tényleg lehet tanulni tanár nélkül?” – „Minek és mihez kell ez neked?” – Majd: „Egyébként igazad van. Én is mindig szerettem volna megtanulni még egy nyelvet.” – „Irigyellek és sajnállak.” – „Úgyis belebuksz. De azért fel ne add!”

A kihívás élménye és aggályaim vitája dúlt bennem.
Hogyan tudok megszabadulni a tradicionális nyelvoktatás ezernyi kötelékétôl? Akarom-e, tudom-e revideálni a saját módszertani kísérleteim által szerzett meggyôzôdéseimet? Tudom, hogy kétfelé szakadt „Relaxa-ügyben” a nyelvtanárok tábora: az egyik megtapsol, a másik megkövez…

A sodrásnak és a sodródásnak ez az érzése még napokig folytatódott. Pedig a dolog igencsak szokványosnak indult. Szűkebb hazámnak, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének van egy alapítványa, a Stúdium Nyelvoktatási Alapítvány. Mivel a tanárképzô fôiskolán nyelvoktatás-módszertant és német irodalmat tanítok, felkértek, hogy szakértôjükként vegyek részt egy megbeszélésükön, melyen a „Nyelvtanulás a megértés villámfényében”-módszerrôl, és a VillámAngol és VillámNémet tananyagokról lesz szó. Kíváncsian és elôítélettôl mentesen érkeztem.

Az elsô meglepetés: hogy alfaállapotról, relaxációs nyelvtanulásról szó sem esik(!) a Relaxa Kft.-nél. Az volt ugyan a 8-9 évvel ezelôtti bölcsô, de a „villám-módszer” teljesen „normális” tanulás, csak egy „kicsit rendhagyó”.

És máris beletekintek a könyvekbe, belehallgatok a kazettákba, zúdul is rám egy teljesen újszerű tanulás-lélektani koncepció, melyre – felelôsen – azonnal rábólintani sem, de melyet felcsóválva elutasítani sem lehet.

„Kipróbálná?
Mit szólna az angolhoz? Lenne hat hete és napi négy szabaddá tett órája egy izgalmas kísérletre?” – kérdezik tôlem … és felocsúdva azon kapom magam, hogy igent mondtam. A kihívás és a kaland elôl nem lehetett kitérni.

A tét: egy új nyelvbe önállóan behatolni s vele a saját magam nyelvtanítási pilléreit – melyeket megingathatatlannak tartottam, melyekre eddig esküdtem – próbának kitenni.

Hogy melyek a legféltettebb pilléreim?

nos: 1. az egynyelvűség, 2. a szorgalmat igénylô és 3. tudatos, 4. a tanuló beszéltetésén alapuló nyelvtanítás. Ezek a modern nyelvtanítás manapság legelfogadottabb vesszôparipái. És a „villám-módszer” ennek mind a négy elemét egyszerre kontrázza.

Másnak bizonyára nincs oka ennyit spekulálni, de nekem … Kollégáim, környezetem és a magam kétségei, elôítéletei miatt hamarosan egy buta, különös érzés fogott el. Mintha elárulnám az elveimet egy újdonság – talán csak „szemfényvesztô” – csábítása miatt. De – nyugtatgattam magam – ugyan mit érnek az olyan pillérek, amelyeket a terhelés próbáitól félteni kell. Hátha nem is esik bajuk, s új fényt, új megvilágítást is kaphatnak …

Itt van pl. az egynyelvűség …

Minden kezdô nyelvtanár tudja, hogy ma már a grammatizáló-fordító módszert a nyelvtanítás csôdjének illik tartani: „Szegény diák agya! Ide-oda ugrabugrál a két nyelv között, és így képtelen megtanulni idegen nyelven gondolkodni.” És most itt jön egy magát forradalmian modernnek tartó módszer, és – igaz, nem grammatizál, de – van mersze a fordítást is alkalmazni … És milyen trükkös, nagyon is hihetô magyarázatot találtak hozzá! Szerintük a „szótárazó szótanulástól” válik a nyelvhasználat fordítgatóvá, nem attól, ha „a szöveg értelmét mondatról- mondatra a kazettán elôre, magyarul egyszer megmondják. A rákövetkezô idegen mondatot – éppen ettôl – az agy már az elsô hallásra is magán az idegen nyelven érti … Nem is beszélve a késôbbi találkozásokról.”
Zavarbaejtô okfejtés, és annyira logikus. A spekulálgatás helyett muszáj kipróbálni!

Hasonlóan izgató kérdés a nyelvtan helye és szerepe.
Volt már a központban, volt a periférián. Én eddig amellett voksoltam, hogy fontos az idegen nyelv nyelvtanának azonnali, tudatos elsajátíttatása, a szabályok tudatos átültetése a kreatív nyelvhasználatba.

„Ez így helyes, így igaz … a beszéltetô nyelvoktatásra!” – szűkítik nézetem érvényességi körét. „Mert akinek nincs hozzá bôséges nyelvi tapasztalata, az szabály- és szóismeret nélkül valóban képtelen helyes mondatokat fabrikálni. Csakhogy az elôzetes nyelvi tapasztalatok megszerzéséig a „hallgattató” nyelvtanulás is, mint lehetôség, él! Ne fogalmazzon saját szöveget, aki még nem tud! Kezdetben sem kell némának maradnia: mondja, mint a színész, mások jó szövegét. Ott van hozzá a kazettán és a könyvben is a helyes minta. Utánozza, mondja, olvassa! S ezt a hangos megszólalást se siettesse! Kivárhatja, amig beérik!”

Húha! Mibe keveredtem?!
Maradjunk csak a tennivalóknál!
Kaptam nyolc kötetben 8 nyelvkönyvet, 48 db egyórás vagy hosszabb hangkazettát és hat hetet a végighallgatására. „Az életben sem ismétlik meg a maga kedvéért az elôzô napi beszélgetéseket! Az elsô fordulóban most itt is csak egyszer, egyetlenegyszer hallgathatja meg a kazettát, mintha csak egy hangjáték lenne! Aztán a könyvbôl annyiszor olvassa fel, amíg gördülékenyen nem megy …, és máris vegye a következô kazettát!” – szólt a világos, szigorú útmutatás…

Számítgatom az idô és a tananyag egyenlegét. Így a hagyományos értelemben vett nyelvtanra nem is juthat az idôbôl!
Kétnyelvűen, fordítással(!) és minimális nyelvtani háttérrel(!), beszéltetés helyett hallgattatással(!), tanár nélküli, önálló(!) és „non-stop tanulással”(!) – hát meg kell tapasztalnom, hogy működik-e ez a nyelvtanulás, a szakmai üdvösségem árán is! Pedig ennyi „másság” – egyszerűen sokkoló hatással volt rám … De „csakazértis” – nekivágtam.

Az elsô hét a Relaxa-könyvvel a kezemben, a Relaxa-kazettával összekapcsolva a rácsodálkozás hete volt. Hallgattam az anyagot, örültem, hogy ráismertem az angol szavak nagy részére, kellemes volt a némettel való összevetés. Hallgattam a szöveget … a kazettán található, sok-sok, ördöngösen kitalált ismétléssel, amit valóban, ahogy szólt, értettem. És állandóan kíváncsian kapta fel bennem a fejét a nyelvtanuló-nyelvtanár.

Mindig is izgatott a kérdés, mennyi ismétlés kell a bevéséshez, és nem unalmas-e az ismétlés, és ha nem, akkor miként nem unalmas. Felsejlett a válasz.

A természetes rögzüléshez éppen erre, az újra- meg újratalálkozás és ráismerés forgatagára, biztonságot adó örömére van szükség.
Kell az a fajta „trükk”, melyet a Relaxa kitalált.
Kell az ismétlôdés változatossága!

Vártam, hogy ki szólal meg, hogy változik-e a beszélô személye, s vele változik-e a mondat hangstruktúrája? Miközben magam is elismételtem – a kazettával együtt mondva – a mondatokat, figyeltem, el ne rontsam … Változik-e a tempó? Tudom-e még követni? Amikor réges-régen elfeledtem már a magyar fordítást, értem-e csak az angolból – az egész leckét?

Aztán: a hagyományos nyelvórán a tanár szól – „My name is …” – és azonnal kérdez is: „What is your name?” És mi van akkor, ha én nem akarom még angolul elárulni a nevemet, amikor még nem tudok megszólalni?!? Ezt ismerjük! A tanár bizony tovább mosolyog, és addig kérdez, míg ki nem préselem magamból a választ …

Módszertani babona lenne, amiért mi, tanárok azonnal kommunikációra kényszerítjük a tanítványainkat? Ráéreztem: milyen jó, hogy engem senki sem kényszerít megszólalásra!

Jogom van eldönteni, hogy mikor szólalok meg.
Én pedig csak azt éreztem, hogy bizony: nem érkezett még el az ideje.

Az elsô hét „rácsodálkozásait” követte az elsô megtorpanás. „Nincs idôm rá” – hasított bele a tudatomba! „A családom, a munkahelyem, a kutatómunkám … Összeesküdött ellenem az egész világ! Feladom! Nem is lett volna szabad elkezdenem!”
Rossz lelkiismerettel vergôdöm a félig kitakarított lakásban, a kijavítatlan zárthelyik között. Ez az az állapot, melyet a felnôtt nyelvtanulók ezerszer átélnek, s ilyen lehet az a pillanat, amikor valóban feladják, – feladjuk. Engem egy telefonhívás ment meg.

A vonal túlsó végén „felbujtóm” a Relaxa Kft.-tôl. Én egy „mielôbb essünk túl rajta”-stílusban eldarálom a kifogásaimat, de a válasz lágy részre tapint: „Az Isten szerelmére, az ötvenévesek nevében kérem, abba ne hagyja! Azt már bizonyítottuk, hogy a tinédzserek lazán elfogyasztják néhány hét alatt ezt a Relaxa-anyagot, most azt is be kellene bizonyítani, hogy az ötvenévesek, a maguk százezer gondja mellett szintén képesek rá!”
Veszedelmes húr szól, amire a becsvágy rezonál. De az eredeti vállalásomat, a napi négyórás tanulást a felére zsugoríthatom.

Ahogy az idô múlik, egyre világosabbá válik: a „villám-módszer” titkai közül

a szókincstanítás fortélya
az egyik legfontosabb. Az, amiként a szókincs a kialakuló beszédkészség alapvetô, szerves részévé válik – sajátmagától.

Az volt az érzésem, hogy eláraszt a szavak mennyisége, de nem tiltakoztam ellene. A második hónapban 3000 fölé nôtt a szavak, a kifejezések száma, s én? Tudtam, hogy ez születô angoltudásom bázisa. Egyfajta mohósággal vártam a „még többet”.
Miközben ismerkedtem az újabb és újabb leckékkel, vissza-visszahallgattam a régieket. Elôször örültem a ráismerésnek, és az aktív szóismeret egyre nôtt és nôtt: 30%-ról 50-re, majd 70-re!

E szavakkal soha nem elszigetelten találkoztam, hanem mondategységekben. a bevésôdés is mondategységekben történt. Elemi mondatparányok, párbeszédfoszlányok kavarogtak a fejemben … Megelégedéssel tapasztaltam, hogy intuitíven érezni kezdtem a nyelvtani hátteret, és …

Megpróbáltam megszólalni!

Titokban, magamban! Egyszerre voltam diák és tanár – a tankönyv és a kazetta hátterével. Örültem. Működött a rendszer! Belsô nyelvi biztonságom növekedése most már megérlelte bennem az igényt, hogy legyen igazi kommunikációs partnerem.

Elsôként – ki más? – a gyerekeim léphettek be a zárt kis nyelvi birodalmamba, majd néhány angolszakos tanítványom. Tanulóként-tanárként tudatosult bennem, hogy az autodidakta nyelvtanulás jó kezdet. Eljön az a pillanat – kinél elôbb, kinél késôbb – amikor szüksége van a tanulónak beszédpartnerre, „tanárpartnerre” is.

Közeledett a kísérlet hat, ill. nyolc hetének a vége. Világossá vált, hogy ez a két hónap volt a kezdet. Persze kész, tökéletes nyelvtudást senki nem ígért – ne is várjon senki! –, de ennyi „villámozás” már használható „nyelvbiztonságot” ad. Életképes, ám törékeny nyelvi palánta! Fölnevelem!

Végezetül kikerültem két hétre Londonba.
Most aztán kiderül, mire megyek ez után az „idegen nyelvi ismeret-zuhatag” után az „élet sűrűjében”?! Ôszintén bevallva, a tűzkeresztség, az elsô megszólalások élménye kôkemény és görcsös volt. Délelôttönként még a Stanto School diákjaként, egy direkt nyelvi módszer aktív játékosaként keltettem életre könyv- és kazetta-ismereteimet, a nap többi részében – elvegyülve London forgatagában – hol „túlélési stratégia” volt a nyelv (közlekedésben, vásárlásban), hol kulcs az angol kultúra elémtáruló csodáinak a megfejtéséhez.
Egyre oldottabbá vált minden.
A tizedik napon másfél órás beszélgetést folytattam házigazdámmal … a munkanélküliségtôl a napi hírekig. (Ki törôdik ilyenkor a nyelvtani vétségekkel?!)
Nem is tudom, mit élveztem jobban, a kommunikációs gátlásaim megszűnésének varázsát vagy az országismeretet ilyen „testközelben”.

Hazatérésem óta sokan kérdezgetnek:
mennyire hasznos a célnyelvi országokban való tartózkodás?
Aki érzi-érti már valamelyest a nyelvet, annak nagy ajándék. Igazi kezdôknek – luxus. De a további tanulásra fantasztikus motiváló élmény egy ilyen utazás. Kinô belôle a nyelv mélyebb elsajátításának vágya.

Három hónap telt el azóta, hogy elkezdôdött számomra a VillámAngol nyelvtanulás kalandja. Az összegzése egy szó: megérte!
Nyelvileg is, tanárként is, emberként is.
‘96. szeptember

Tovább a következő cikkhez |Vissza a tartalomjegyzékhez

© 2017 Minden jog fenntartva! Relaxa Kft., Budapest