QLL Kvantum Nyelvtanulás

Félsz, hogy nem tudsz megszólalni angolul, németül, ha kérdeznek?
Nyugi! Itt a "Szólalj meg angolul! /...németül!" STT kártyacsomag, hogy átlépd az akadályt.
  ITT A MEGOLDÁS!

Ismerkedj meg a kártyákkal, és a rajtuk szereplő kifejezésekkel! Válogasd ki közülük azokat, amelyeknek a kiejtését, a jelentését ismered, és azokat, amelyeket gondolkozás nélkül, sajátodként, rutinosan szeretnél használni. Készíts be közülük kettőt-kettőt a tok zsebeibe, és máris

bármilyen nyelven kérdezhetnek tőled bármit!
Felelj mindenre angolul/németül!

Ahhoz, hogy elkezdhessünk beszélni, amikor hozzánk kerül a szó, az élettani légzésről át kell váltani a beszédlégzésre. Ezért kezdjük magyarul is a "Tulajdonképpen...", "Hát...", "Figyelj!" , "Tudod...", "Alapjában véve...", időnyerő kifejezésekkel a beszédünket. Idegen nyelven is szükségünk van ilyesmire. Részben a beszéd megkezdéséhez, másrészt az elakadások áthidalásához is. De nem csak erre, hanem a visszakérdezésre, a kérdés elhárítására és az érdemi válaszokra is hasonló kifejezés-készletnek kell a nyelvünk hegyén lennie. Erre szolgálnak az STT - Student Talking Time - kártyák.

A válaszodat tehát kezdd a bekészített 

IDŐHÚZÓ-IDŐNYERŐ 

kifejezések valamelyikével! Azért, hogy amikor szót kaptál, akkor az élettani légzésről átválts a beszédlégzésre!
Közben döntsd el, hogy VISSZAKÉRDEZEL-e, HÁRITOD-e a kérdést, vagy érdemi választ - IGENLEGES, BIZONYTALAN, vagy NEMLEGES választ -  adsz. A gyakorlásra kiválasztott kifejezéseidet - amíg kellenek - tartsd a szemed előtt. Ezeket nem megtanulni kell! Ahhoz, hogy szokásoddá váljon a használatuk, néhány alkalommal - ötször-hatszor - kell különböző szituációban automatikusan használnod őket. Ezt gyakorolni kell! Bárkivel gyakorolhatsz ehhez. Nem kell, hogy németül/angolul kérdezzenek.

Partnered kérdezgethet magyarul is.

Te nézz a kérdezőre, és felelgess neki - a bekészített kártyáid kifejezéseiből választva - angolul, németül!
Érdemes a válaszodat meg-megismételni, hogy belülről jövően, gördülékenyen, gesztussal kísérve mondd ki őket.

Gyakorolhatsz barátokkal, vagy a családban, bármikor önállóan, vagy a nyelvtanároddal is. Ők kérdezgetnek, de mindig magad döntöd el, hogy mit felelsz nekik. 

Ennyi az egész!

Tekintsd át a képeken a tok kialakítását, a kártyák bekészítését!

    


Németben a magázó és tegező formájú kifejezések egy kártyaoldalon, együtt szerepelnek.
További nyelvek STT kártyái is sorra fognak kerülni.

Beszédgyakorlási tréningeket tervezünk, szervezünk a közeli jövőben. Érdeklődésüket, részvételi szándékukat

kérjük, hogy előzetesen itt jelezzék!

Az iskolai nyelvórákba egy teljesen új, sikeres lehetőséget hozott a QLL módszer és most az STT kártyák használata is.
Ha tanulók előtt az asztalon ott fekszik mindenki előtt kinyitva az STT válaszkártya-csomag. Jó, ha mindenki más-más kártya-választékot készít be magának a tartójába, A nyelvtanulók spontán válaszai meghozzák a derűs, tanulást segítő hangulatot. Azok a tanulók is megszólalnak így a csoportokban - és ráadásul helyesen -, akik korábban csak hallgattak.


Kedves Nyelvtanárok! Itt a lehetőség:

nyelvtan eljárásainak természetes használatát 
tanítsuk meg beszélgetésekbe rejtve a nyelvórákon!


Úgy, ahogy az anyanyelvünk nyelvtanát is kitanultuk. 

Csak most a tanteremben, a hús-vér nyelvtanulói csoporttal folytatott, nyelvhelyes beszélgetés kontrasztív mintáiból.
Szabályok említésétől, magyarázatoktól mentesen!

- A Kontrasztív Diskurzus (KD) módszer bemutatása -

A nyelvek többnyire szemtől-szembe beszéléssel, szájról szájra hagyományozódtak át. Így működött a természetes nyelvpedagógia évezredeken át. Az élő beszéd volt és maradt is a nyelv megismerésének természetes, sikeres útja. A nyelvtanítás - vesztére - nem követte ezt. Nyelvkönyvek írott szövegei mentén, a grammatika és a szókincs cseppenkénti megismertetésébe és fokozatos tanításába bonyolódott. A mögötte meghúzódó ideológia félreértelmezte az élő beszéd és a nyelv kapcsolatát, nem vette észre közülük a beszéd primátusát. Így a nyelvtanítás sikeressége 20-50% közöttire csökkent, holott az anyanyelvelsajátításé megközelítőleg 100 %-os.
Egy egy elfogadhatatlan, megmagyarázhatatlan, a józanésznek ellentmondó, paradox helyzet ez. Az egyéni menekülő utak, vagy egy jó pedagógiai érzékű nyelvtanár hozzásegíthet a sikerhez, de a szinte mindenkinél működő, intézményes megoldás világszerte hiányzik.
Így aztán a hagyományoknak megfelelő nyelvtanítási rendszerek divatjai nemzedékről nemzedékre váltogatták egymást. A reformerekben az az illúzió élt, hogy az öröklőtt rendszert belülről lehet és kell megreparálni. Ám mindez kevés eredményt hozott. A szótanulást megtartó és a nyelvtani rendszerezést követő módszerekkel ez nem sikerült. A direktmódszerrel sem jártak érdemi sikerrel. Talán mert a rendszert belülről nem is lehet megreparálni? Az ideológiáját kell megváltoztatni. Az elmúlt 150 év nyelvtanításának története szerint a reformereinek bicskája rendre beletört ebbe a problémába.


Világszerte sok-sok millió szorgalmas, jó adottságú nyelvtanuló jutott el napjainkban is odáig, hogy elölről-hátra, és hátulról-előre mindent tud. Tudja a nyelvtant, megtanult sokezer szót. Írott szövegeken el is igazodik, de nem érti az anyanyelviek beszédét, és ami ennél is rosszabb: beszélni, megszólalni nem mer, mert nem tud. Ismerős helyzet. Oka, a hibás beidegzés + a spontán beszélgetési rutin hiánya. Pedig mindig is azt ígérte a nyelvoktatás, hogy ha kitartóan, szorgalmasan tanulsz, érteni és beszélni fogsz.
És ez nem csak ránk, magyarokra jellemző. Világszerte jellemző ez a helyzet. A hibás ritmusú, hibás hangsúlyú beidegződések a kommunikatív módszerrel tanulókat fokozottan súlytják. A nyelvtanítás ilyen áldozatainak megmentésére virágzó üzletág alakult ki. Anyanyelvi beszélők kínálják a világhálóan a hang- és videófelvételeiket - a folyékony beszéd ígéretével. (Rejtély, hogy az évek alatt hibásan rögzültek ezek hallgatásától mitől változnának így meg. Mindegy!) Hatalmas ez a piac.

Mi is új kínálattal léphetünk fel: a csoportos beszélgetéseinkkel új szokásokat alakíthatünk ki. Rehabilitálhatjuk azokat, akiknél ez a tipikus végállapot már kialakult. De eredeti célunk az, hogy a nyelvtanításunkkal megelőzzük az ilyen torzszülött nyelvtudás kialakulását. A nyelvtanulás korai szakaszaiban alakítsuk ki a spontán megszólalás és a nyelvhelyes beszéd kezdő repertoárát. Eljárásokról és szokásokról, tehát nem holmi megtanulni való, deklaratív tudásról van szó. Ezért - fittyet hányva a hagyományokra -, mi visszatérünk a természetes nyelvmegismerés ősi folyamataihoz, az értett beszélgetések élményeinek felhalmozásához. A nyelvórákba beiktatva eredeti módon, nagy töménységben, rendszeresen nyújtjuk ezeket az élményeket - az irányított, csoportos, kontrasztív diskurzusokkal.

Három sarkalatos problémát kellett hozzá együttesen megoldani:

  • a nyelvtanulók számára érthetőnek kell lennie minden helyzetnek és benne minden nyelvi megnyilatkozásnak,

  • a csoportos beszélgetésbe mindenkit be kell vonni úgy, hogy a szót rendre továbbadjuk másnak és másnak, miközben a beszéd tárgya kicsit módosul, vagy változatlan marad, és

  • úgy kell kérdezni a nyelvtanulókat, hogy ők - még ha egy minimális válasz-készletből is, de - mindig saját szándékuknak és rátekintésüknek, perspektívájuknak megfelelően tudjanak válaszolni.

A radikális reformunkhoz mindhárom feladatot sikerült fortélyosan, együtt megoldanunk. Mégpedig úgy, hogy a nyelvet még nem beszélő tanulók értsék, és aktív résztvevői is legyenek a tanított-, célnyelvi diskurzusnak. S mi több, még élvezzék is.

Mielőtt belemegyünk a részletekbe, kezdjük egy forró téma tisztázásával: az anyanyelv használat kérdésével!

Sok nyelvtanár elvi okból -, mély meggyőződéssel, mondhatni vaskalaposan - ellenzi, hogy a nyelvórán a tanár az anyanyelvet is használja. Feltételezik ugyanis, hogy először meg kellene hallgattatni a még érthetetlen, idegen nyelvi szöveget, és utána(!) az anyanyelv segítségével elemről-elemre kellene értelmezni azt. Az anyanyelv ilyen használatát mi is határozottan ellenezzük. Csakhogy mi - igaz, már 25 évvel ezelőtt - sikeresen megfordítottuk a sorrendet- Ettől pedig a nyelvtanulókban lejátszódó belső folyamat mindenestől megváltozott.
Már a célnyelvi mondat első elhangzása előtt eláruljuk magyarul, hogy miről és mit fognak hallani, mit fognak mondani. Ettől megteremtődik ugyanaz a kulcshelyzet, amitől az anyanyelv tanulása sikeres. Az anyanyelv tanulása során ugyanis előre sejtik, kitalálják, szinte várják, hogy mit akar a másik mondani. Ám módszerünkkel most - ráadásul az idegen nyelven - tudják is ezt.
Így értve figyelhetik, és már röptükben felismerik a számukra ismerős- és az új beszédelemeket. Jelentésük azonnal eszükbe jut, vagy ha nem, hát kikövetkeztetik. Úgy, ahogy azt az anyanyelvük megismerése folyamán is tették.

Ezzel a nyelvtanító szakmában szokatlan fortéllyal a kijelölt három sarkalatos feladatunkból kipipálhatjuk az elsőt: a nyelvtanulók számára a kezdettől fogva érthetőek lesznek a diskurzusok. Bármiről is legyen szó.

Nézzük a másodikat: a csoportos megbeszélésbe kivétel nélkül mindenkit be kell vonni! Mégpedig úgy, hogy kérdés-felelet váltásonként máshoz és máshoz fordítjuk a tekintetünket, hogy a szót - és vele együtt a nézőpontot - neki adjuk tovább. Így teremtünk új beszédszituációt, de megtartva a beszélgetés tárgyát továbbhurkoljuk a beszélgetés fonalát!
Ez is egyszerű. Tehát egy-egy kérdésre kapott válasz után szinte mindig, azonnal tovább fordul a tanár. Vagy egy másik nyelvtanulóhoz, vagy az egész csoporthoz fordul, és a kérdésére kapott rövid választ először egy teljes mondatban megfogalmazva megmutatja. Ebben a perspektíva-váltásban a nyelvi elemek és változásaik feltűnővé, maguktól értetődővé válnak. 
Aztán a továbblépéshez, a láncbeszélgetés folytatásához a kapott válaszba hurkolt új kérdést tesz fel a tanár - a csoportnak,

A tanulókkal csoportos láncbeszélgetést, megbeszélést folytatunk.

és végül közülük valamelyik kiválasztottnak. Ezzel nyelvileg módosult formában - kontrasztív helyzetben - jelennek meg a korábbi és az új tartalmi elemek. 
Ennyi a második fortély:
mindenki résztvevő, mindenki szót kap. A változó nézőpontok, beszédszándékok és a velük járó nyelvi változások egymással szembe kerülnek. Kontrasztjuk magáért beszél, érthető eljárási mintát adnak, ami minden magyarázatnál többet mond.

A harmadik feladat megoldása szintúgy egyszerű: 
úgy kell kérdezni 
a nyelvtanulókat, hogy ők - még ha egy minimális válasz-készletből is, de - mindig tudjanak válaszolni. 
Ha az lenne a kérdés például, hogy "Vajon mennyi most az idő?", akkor találgatjuk a választ, és a kiegészítendő kérdést egy eldöntendővel zárjuk le: "Elmúlt már fél tizenkettő?" Így mindenki tud rá valamit válaszolni.

Ha a tanuló nem tudja a választ, akárcsak vállat vonva szétteszi a kezét, vagy épp a kártyájába pillant, és a célnyelven felel. Tehát nem egy ráosztott feladatot teljesít. Saját válaszát adja. Lehet, hogy csak röviden, de érthetően, nyelvileg helyesen. 
Kialakult tehát egy varázslatos helyzet: a szót kapott nyelvtanuló érdemben befolyásolta a beszélgetést. Válaszára mindenki figyel. Belőle mindenki tanul. Így tudunk bármiről, mindenkit bevonva, társas kapcsolatban, - a figyelem irányításával - csoportban beszélgetni idegen nyelven. Ráadásul még azokkal is, akik még nem beszélik a nyelvet.

A beszélgetés tárgya bármi lehet. Ami a tanárnak vagy a tanulóinak csak eszébe jut. Az fontos, hogy a beszélgetés nyelvi-nyelvtani szempontból tanulságos legyen. Egyébként pedig lehetőleg humoros és mindenképpen érdekes, érthető is legyen. Csak ritkán váltson témát a tanár! Inkább ugyanarról, de más nézőpontból beszéltessen, beszéljen. A kérdéseinek, megállapításainak sorát hurkolja láncolatszerűen egymásba! Összegezze az elhangzottakat a saját és a mások nézőpontjából! (Én vagyok Én, Te vagy Te...) A nyelvi különbségek beszédessé, maguktól értetődővé válnak, amikor a tanár megmutatja, hogy aktuálisan a saját vagy éppen egy másik személy nézőpontja szerint hogyan fogalmazzák meg teljes mondatban a tanuló válaszát.
Ezeknek életszerű megtapasztalása minden ragozási táblázatnál, névmás- és igeidő-rendszerezésnél, segédigék rendszerénél, stb., többet mond. Még az említésüket is feleslegessé teszi. Hiszen amint máshoz beszélünk, az én-te-ő koordináta-rendszer változik, és ezt magától értetődően követi a beszéd. 

A tanár időben is elmozdítja a beszéd témáját. A vágyat, az akaratot, a szándékot, a megvalósítás folyamatát, a megvalósult/befejezett állapot taglalhatja. Szenvedő szerkezetet is kedve szerint használhat közben. A feltételes és a függő beszédet is. Nincs a nyelvtannak olyan zegzuga, amit ne tudna megmutatni. Ahova ne tudna ilyen kontrasztív láncbeszélgetéssel közérthetően eljutni.

A tanulóka beszélgetés egész folyamatát, változásait akaratlanul figyelemmel kísérik, és emlékezetükben tartják. Célszerű tehát néhány kérdés-feleletváltás után visszatekinteni, összefoglalni a korábbiakat, és ehhez kapcsolódva továbblépni. Így tengernyi közvetlen tapasztalatot szereznek a tanulók a nyelv használatáról, a lényeges részleteiről. A saját válaszaikkal pedig maradandó sikert, emlékezetes örömélményt kapnak. Nem csak az éppen válaszoló nyelvtanuló az aktív résztvevője a beszélgetésnek, hanem az egész csoport. Nem csak a válaszaikkal, hanem - pl. anyanyelvi közbeszólásaikkal - témajavaslataikkal, kérdésötleteikkel is, ha erre teret enged nekik a tanár. 
Minden célnyelven megfogalmazott kérdésből és válaszból mindenki tanul. Megtapasztalják, hogy az eltérőt, a hasonlót, az egyező szándékokat, véleményeket hogyan fejezi ki bárki a saját nézőpontjából. És ez maga a cél. Tapasztalataik felhalmozódásából megtanulnak az idegen nyelven gondolkozni.

  • Arra figyelni, amire kell, 
  • abból érteni, amiből kell, majd 
  • úgy is beszélni, ahogy azt kell.

Ha az ilyen csoportos "Kontrasztív Diskurzus" minden nyelvóra részévé válik, akkor megvalósul a nyelvtanulók vágyálma:
a beszédértésükkel párhuzamosan fejlődik az aktív beszédkészségük is, és a megszólalási bátorságuk is.
Mindezt - learning by doing - a tanárral együttműködésben maguk a nyelvtanulók is alakítják, improvizálják.
A beszélgetések mondatait kórusban kimondják. Nagy töménységben élik át azokat az élményeket, amelyek a nyelvhelyes beszéd felfedezéséhez, holisztikus kialakulásához, a beszédrutinok repertoárjának megszerzéséhez szükségesek, és hozzájuk vezetnek. Nemcsak saját megszólalásaikból tanulnak, hanem társaikéból is.


Pihentetőűl rendszeresen visszatekint a tanár és összefoglalja a korábban elhangzottakat. Utal rájuk a további beszélgetés irányítása folyamán.

Ne törődjünk a nyelvtudomány rendszertanával, - a grammatikával -, csak azzal, hogy mit és hogyan mondunk! Nincs dolgunk a nyelvtannal, csak a beszélt nyelvvel. A nyelvészet nem magával a beszélés folyamatával, hanem a beszéd és az írás produktumával, a szövegekkel, - a szövegkorpuszokkal - a nyelvvel foglalkozik. Tehát nem a célunkkal: nem a gondolatok spontán megfogalmazásának, a mondanivaló lépésenkénti kifejtésének folyamatával, nem az élő beszéddel foglalkozik.. Mi viszont a helyzetnek, a beszédszándékoknak és a kollektív szokásoknak megfelelően, értelemszerűen használjuk - és használtatjuk a nyelvórán is - a nyelvet! Ahogy az anyanyelvet.


Gyerekkorunkban is anélkül beszéltünk, hogy bármit is tudtunk volna a kimondott szavakról, a nyelv nyelvtanáról. A későbbiekben se gondolunk vele. Ha ez egy mindenki számra járható út, akkor ilyenen járjunk az idegen nyelvek megismerése és használata esetén is! Szabaduljunk meg a korábbi nemzedékek iskolai nyelvtanításából hagyományozódott, máig fertőző gyerekbetegségektől!

Ennyit előzetesen az elvekről, és alkalmazásának lehetőségeiről!


Lássuk a medvét!

Lássuk a gyakorlati megvalósítást - az STT kártyák használatával, vagyis a már írni-olvasni tudó nyelvtanulókkal!
(Kisebbeket is hasonló eljárásokkal és algoritmusok alkalmazásával taníthatunk - a gügyögtető, rigmusozó, daloltató módszerek helyett - értelmes módon idegen nyelvre. És meglepődhetünk e korosztály kitűnő emlékezetén, rendkívül gyors elméletalkotó és -módosító képességén.)

Az STT kártyákkal biztosítjuk a tanulóknak az időhúzás / a visszakérdezés / a kérdéselhárítás egy válasz-repertoárát. Ez akár a feltételes, kiegészítendő kérdések esetén nagyon hasznos lehet. Az eldöntendő kérdések megválaszolásához pedig kiegészül ez az igenlő / a bizonytalan és a nemleges válaszok repertoárjával. Az eldöntendő kérdésekre így mindenki képes érdemben is reagálni. Persze, ki is térhet előle, pl. egy "Miért kérdezed?" visszakérdezéssel, és el is zárkózhat pl. egy "Ez az én titkom." válasszal. A kártyák száznál is nagyobb kifejezés-repertoárt biztosítanak mindehhez.

Az STT kártyák a kontrasztív diskurzusos használatukkal így egy sosem látott új lehetőséget teremtettek az iskolai nyelvtanításban.

A tanulók először megismerkednek az összes kártyával, a kifejezések jelentésével, és jó ritmusú, jó hangsúlyú kiejtésével. Közben kiválasztják maguknak azokat a kifejezéseket, amelyek tetszenek nekik, és használni szeretnének. Jó, ha a csoportban mindenki más-más kifejezés-csokrot választ a gyakorlásra. A többiek válaszaiból is mindenki tanul.
Az ilyen előkészítés után több "előzetes tudásra" nincs szükség.
A nyelvórákra már a betárazott kártyáikkal jönnek a nyelvtanulók. A beszélgetések megkezdéséhez csak ki kell tegyék a kártyatartóikat maguk elé kinyitva a padra.

     

A beszélgetés indító témája lehet valami aktualitás éppúgy, mint egy korábbi nyelvlecke története, vagy annak bármelyik mondata. Az sem szükséges, hogy a nyelvtanulók előre ismerjék a témában használt kifejezéseket. Ne feledjük: a tanár az érthetőséget mindenkor előre biztosítja. Úgy, hogy - amíg szükséges - először magyarul fogalmazza meg a kérdését, és közvetlenül utána(!) mondja a célnyelven. Így minden tanuló pontosan érti a feltett kérdést. A kérdés általában az egész csoporthoz szól, és azt követi az első megszólított kiválasztása.

Az első kérdésre adott rövid válasz elhangzik a tanulótól.
A tanár ezt elismételtetheti a csoporttal:


Mit tegyen a tanár most, az első kérdésére kapott válasz után? 
Semmiképpen se újabb és újabb kérdésekkel folytassa végeláthatatlanul a kérdezősködést! 
Foglalkozzék a kapott válasszal! 

Hogyan? Ezerféleképpen teheti. Először is egészítse ki a kapott választ teljes válasszá. Ezt fogalmazza meg a válaszoló, a saját, illetve a többiek szemszögéből. Ezek a teljes válasz-variánsok meghozzák az Én-Te-Ő szemszögeknek megfelelő igeragozást, és a személyes- és egyéb névmásoknak az értelemszerű változásait, használatát.

     

A tanár a koreográfiájával: tekintetével, kar- és kézmozdulataival mutassa közben, hogy kinek a szemszögéből kihez szólva fogalmaz éppen. Így a különféle rátekintésekben megfogalmazott teljes válasz-variánsokat megmutatja, és a kórussal ki is mondatja. Ezek eltérései feltűnő, beszédes kontrasztban jelennek meg.


Ezután a láncbeszélgetés folytatásához újabb kérdést kell kitalálni, vagy a résztvevőkkel kitaláltatni.
Lehetőleg olyant, ami kapcsolódik az előzményekhez, és hurkolódik a korábban kapott válaszba.
Ennek célja megint az, hogy az előzményekkel szembe kerüljenek. Mutassák meg pregnánsan a nyelvi változásokat és a velük járó jelentés-módosulásokat.

Az új kérdés is - szokás szerint - mindenkihez szól, majd az egyik kiválasztott tanulót szólítja meg vele a tanár. Ez a hurkolt kérdés alkalmas arra, hogy pl. segédigékben, igeidőkben is változtatott módon kérdezzünk. Innentől a beszélgetés ciklusa ismétlődik, csak már az újabb megszólított adja a maga rövid válaszát. Ehhez kapcsolódik a további tevékenység.


A kapott választ a tanár szokott módon először elismételteti a kórussal:


... majd "koreográfiával" érthetővé teszi, hogy kinek a rátekintésében fogalmazza meg a teljes választ. Váltogatva, hogy hol a saját, hol a beszélő, vagy éppen a többiek szemszögéből fogalmaz:



Az előbbi két válaszolót együttesen Ti-ként kezelve beléphet a tanár a többes szám nyelvi tartományába. A többiekhez fordulva az előbbieket Ők-ként, saját véleményét is hozzátéve Mi-ként értelmezheti. (Az általános alany használatáról sem feledkezik meg.)
Jőjjön értelemszerűen a függő beszéd - ki mit mondott, gondolt, mire vágyott, mit akart, vagy nem akart, kinek mit kellett, szabad vagy tilos volt tennie, és így tovább. És jöjjenek a feltételezések, a lehetőségek felvetése, megbeszélése is. Ezek máris az előzményükbe kapcsolódnak. Mindenki számára magától értetődőek, és - tudálékosan fogalmazva - kontrasztívan hurkolódó témájú beszélgetésre vezetnek. 

A tanár ezeket az értelmezéseket monológjában megmutatja, és a kórussal elismételteti.
Utána - szokás szerint - a láncbeszélgetés újabb ciklusához ér, és
egy, az előzményekbe hurkolt, újabb témát felvezet, és végül egy eldöntendő kérdést tesz fel a csoportnak.
Hogy feleletet is kapjon, egy nyelvtanulóhoz fordul a kérdéssel:

Tekintsünk a folyamat egészére!

A hurkolt láncbeszélgetéshez nem kell szigorú eljárásrend. Mindenki úgy mozoghat a témák és a nyelvi kontrasztok világában, ahogy a tanulók megnyilvánulásától és tudásszintjétől függően kedve tartja. Ha minden nyelvórán sor kerül ilyen kontrasztív diskurzusra, az ismétlődésektől egyre ismerősebbek lesznek a nyelvi eljárások, majd használatuk rutinná válik. Kinél előbb, másnál később, de mindenkinél bekövetkezik ez. Ezért semmi nem sürgős.

Nem a szókincset, hanem a megismert nyelvi eljárások sokféleségét kell gyarapítani!
A tanulók eltanulják a tanártól a kérdezés és a teljes válasz alakítás technikáját, és - elhagyva az STT kártyákat - eljutnak a célig: a grammatikailag korrekt, szabad beszédig a teljes nyelvtan terepén, - már egy csekély szókincs birtokában is. Ahogy ez az anyanyelvi beszéd elsajátítása folyamán is bekövetkezett - csak most hatékonyabban, gyorsabban.

Ez a szemlélet nyilván számos előítélettel, kétellyel, megcsontosodott szakmai hagyománnyal, hiedelemmel, tudományosnak tartott nézettel ütközik. Tudjuk, hogy az árral szemben úszunk, ám a kipróbálása nem veszélyes. Az anyanyelv-tanulás nyomain jár a nyelvtanár, és minderről azonnali visszajelzést kap a tanulóitól. Egy bizonyos: a nyelvtanuló számára egyszerű, érdekes, és minden magától értetődő ebben a tevékenységben.

Bizonyosak lehetünk abban, hogy a módszert

akárhogyan is használjuk,
nem lehet elrontani.

Kipróbálása, alkalmazása maga a biztos siker?
Legyen hozzá bátorság, kitartás a kísérletezéshez, a beletanuláshoz, és legyen nyitottság a sikeres alkalmazásához!
Merthogy egy fajta evidencia, hogy ennek működnie kell.

Nyelvtanároknak az STT kártyák módszertanából bemutatókat és tréningeket, tervezünk, szervezünk a jövőben.
Érdeklődésüket, részvételi szándékukat 

kérjük, hogy itt jelezzék!


Adalékok:

Az életből lestük el módszerünket.

Egy kutyáját sétáltató hölgynek a kutyájával folytatott párbeszédéből derült ki a lényeg: minden feltett kérdés után egy monológban a hölgy találgatta, értelmezgette a kutyája viselkedését. Így minden feltételezését megbeszélte vele. Kész nyelvlecke lett volna bárki számára. Sejtésünk igazolódott: a bölcsődei gondozók - a "nyelvi szülő" ösztönös magatartásával hasonló módon beszélgetnek gyerekeinkkel.
Ezeken okulva következhetett az eltanult módszernek utánzása a nyelvórai csoportos csevegésben.

Módszerspecifikus-e ez a kontrasztív diskurzus, a hurkolt láncbeszélgetéses eljárása?

Nem az!
Természetesen saját QLL módszerünkhöz fejlesztettük ki az STT kártyákkal a láncbeszélgetéses technikát. El is neveztük módszerünket C-QLL, azaz Contrastive Communcative QLL-nek.
Ám újításunk bármilyen tananyaghoz és módszerhez jó. Ezért a módszersemleges "Kontrasztív Diskurzus" név megfelelőbb lehet neki.

A fejlesztő határtalan optimizmusa
szerint
teljesen megújulhat a nyelvtanítás, ha a folyékony beszéddel, a Kontrasztív Diskurzussal végre az órákon mindenkit ösztönösen és nyelvhelyesen szólásra bír.

Úgy legyen!

© 2019 Minden jog fenntartva! Relaxa Kft., Budapest