QLL Kvantum Nyelvtanulás

Félsz, hogy nem tudsz megszólalni angolul, németül, ha kérdeznek?
Nyugi! Itt a "Szólalj meg angolul! /...németül!" STT kártyacsomag, hogy átlépd az akadályt.
  ITT A MEGOLDÁS!

Ismerkedj meg a kártyákkal, és a rajtuk szereplő kifejezésekkel! Válogasd ki közülük azokat, amelyeknek a kiejtését, a jelentését ismered, és azokat, amelyeket gondolkozás nélkül, sajátodként, rutinosan szeretnél használni. Készíts be közülük kettőt-kettőt a tok zsebeibe, és máris

bármilyen nyelven kérdezhetnek tőled bármit!
Most felelj mindenre a kártyák kifejezéseivel automatikusan angolul/németül!

Ahhoz, hogy elkezdj beszélni, amikor hozzád kerül a szó, az élettani légzésről át kell váltanod a beszédlégzésre. Ezért kezdjük magyarul is az időnyerő kifejezésekkel a beszédünket: "Tulajdonképpen...", "Hát...", "Figyelj!" , "Tudod...", "Alapjában véve...". 
Idegen nyelven is szükséged van ilyesmire.
A kártyacsomagokban kb. 20 időnyerő kifejezést találsz. Ezek nem csak a válaszod megkezdéséhez, hanem az elakadások áthidalásához is jól használhatók. Kitünően segítik a beszélgetés megkezdését, fenntartását, fejlesztését.
És szükséged van aktív kifejezéskincsre, egy jól használható, bármikor bevethető repertoárra. Olyanra, amit már többször, automatikusan, sikeresen használtál, mégpedig nem mások által adott feladatokban, hanem a saját szándékod és választásod szerint. A hasonló helyzetekben ezek is már automatikusan szaladnak ki a szádon. Ezért nem a felidézésüket, hanem a használatukat kell begyakorolni! Nempedig  a szokott módon ismételgetve "megtanulni", kiérdezhetően "tudni". 
Az időnyerésen túl
a visszakérdezésre, a kérdés elhárítására és az pozitív, negatív illetve bizonytalan érdemi válaszok kimondására is kész kifejezés-készletednek kell "a kezedügyében" lennie. Ezek segítik a rutinos megszólalásodat.
Az STT - Student Talking Time - beszédindító kifejezés-kártyák egy 120-240 darabos induló készletet kínálnak. Magabiztossá tehetnek a megszólalásaidban, amikor valamiről megkérdeznek.
Ebből az alapkészletből könnyű továbbépítkezni. Van mit a használat során bővíteni, kombinálni, módosítani. A módosítás, kombinálás begyakorlására szolgál majd a pletykálkodáshoz hasonló "kontrasztív diskurzus".
Például: csak annyit változtatunk a beszédhelyzeten, hogy az épp elhangzott dologról most nem a kérdezőhőz vagy a válaszolóhoz, hanem máshoz, például a szomszédunkhoz fordulva beszélünk. Ugye milyen egyszerű? És ezzel már is benne vagy a nyelvtan automatikus alkalmazásában is. Egyébként is: nem csak a beszédünk indítása, de a többi része is a már valaha automatikusan kimondott kifejezések
ismétlése, módosítása -  láncolatban.
És ha majd a válaszodat két-háromféleképpen is meg tudod fogalmazni, akkor mondhatod így is, meg úgy is. Tedd is ezt, mert ezzel újabb lépést teszel az idegen nyelven gondolkozás, idegen nyelvű beszéd felé.


A válaszodat tehát kezdd a bekészített 

IDŐHÚZÓ-IDŐNYERŐ 

kifejezések valamelyikével! A pillanatnyi szándékod szerint dönts arról, hogy VISSZAKÉRDEZEL-e, HÁRÍTOD-e a kérdést, vagy éppen érdemi választ - IGENLEGES, BIZONYTALAN, vagy NEMLEGES választ - adsz. A gyakorlásra kiválasztott kifejezéseidet - amíg kellenek - tartsd magad előtt. Ezeket nem megtanulni kell! Ahhoz, hogy aktív kincseddé, szokásoddá váljon a használatuk, néhány alkalommal - akár ötször-hatszor kell vissza-visszatérőleg - a szándékodnak megfelelően, automatikusan használnod.

Bárkivel gyakorolhatsz, mert

a partnereid kérdezgethetnek magyarul is.

Te nézz a kérdezőre, és felelgess neki - a bekészített kártyáid kifejezéseiből választva - angolul, németül!
Érdemes belülről jövően, gördülékenyen, gesztussal kísérve a válaszodat meg-megismételni.

Gyakorolhatsz barátokkal, vagy mással, bárkivel. Ők kérdezgetnek, de mindig az adott pillanatban magad döntöd el, hogy miként és mit felelsz nekik. 

Ennyi az egész!

Tekintsd át a képeken a tok kialakítását, a kártyák bekészítését!

           


(Németben a magázó és tegező formájú kifejezések egy kártyaoldalon, együtt szerepelnek.)
További nyelvek STT kártyái is sorra fognak kerülni.

Beszédgyakorlási tréningeket tervezünk, szervezünk a jövőben. Ha szeretnének róla értesülni, az érdeklődésüket, részvételi szándékukat

kérjük, hogy előzetesen itt jelezzék!

Az iskolai nyelvórákba 🔊 egy teljesen új, sikeres lehetőséget hozott a QLL módszer 🔊,
Most az STT kártyák használata ezt még egy új lehetőséggel ki is egészítette. A tanulók előtt az asztalon ott fekszik kinyitva az STT válaszkártya-csomag. Jó, ha mindenki más-más kártya-választékot készít be magának a tartójába, és kezdődhet a Csoportos Kontrasztív Csevegés.  Tapasztaltuk, hogy így azok a tanulók is megszólalnak a csoportokban - és ráadásul helyesen -, akik korábban csak hallgattak.


Kedves Nyelvtanárok! Itt a lehetőség:

Csoportos Kontrasztív Csevegésben, improvizált szituációk sorozatában gyakoroltassuk be
a nyelvtan eljárásainak természetes használatát a nyelvórákon!
Úgy, hogy minden tanuló aktív részese legyen a láncbeszélgetésnek és a lánctörténet alakításának!

Az anyanyelvünk nyelvtanát is az értett szituációkból és ezekről folytatott beszélgetésekből tanultuk ki.
Tegyük ezt az idegen nyelvekkel is!

Csak most a tanteremben, a hús-vér nyelvtanulói csoporttal folytatott, sok-sok tanulsággal bíró, közérthető beszélgetésekkel. Ennek célszerű folyamatáról, tanulságos mintáiról a beszélgetést irányító
nyelvtanár gondoskodik.
Az egymást követő megnyilatkozások
tartalmi és nyelvi egybevetéséből - kontrasztjából -, azaz a jelentéseik hasonlóságaiból, egyezéseiből és különbségeiből kiismerik a tanulók a nyelvhasználat szokásait. A kölönös dolgok, elemek feltűnnek. Ezek magukért beszélnek. Nincs szükség hozzá magyarázatokra, szabályok, szabályszerűségek említésére.  Megsejtjük, megérezzük a lehetséges összefüggéseket, amelyekben az újabb tapasztalataink megerősítenek, vagy elbizonytalanítanak. 

Ezt célozza a Csoportos Csevegés, és benne a Csoportos Kontrasztív Csevegés, a Kontrasztív Diskurzus (KD) lehetősége.

A nyelveket ugyanis élő beszédben, beszélgetésekben hagyományozzák át a családok, a közösségek. Az eseményekről, tervekről, élményekről beszélgetünk, egyeztetünk, tájékoztatjuk egymást és a többieket. Amit hallottunk, gyakran másokkal is átbeszéljük - pletykálkodunk. Mindenki a maga szemszögéből fogalmazza meg a történetet. Ehhez pedig elengedhetetlen a nyelvhasználati szokásoknak kiismerése, használata. Ez a természetes, ősi folyamat az évezredek során bevált.

A nyelvoktatás - vesztére - nem a bevált hagyományt követi. A Beszéd és a Nyelv közötti szakadékot a Nyelv leírása irányában sikerült ugyan a nyelvtudománynak átugrani, de a nyelvtanításban a visszafelé ugrás többnyire túl rövidre sikerül. A többség nem éri el az áhított beszédet. Mégis, legtöbben tényként fogadjuk el azt a tévedést, hogy a nyelvismeret megszerzéséhez . A hagyományaink szerinti nyelvtanítás bizonyos mértékben a grammatika rendszertanát tudatosítja. A szókincset tematikus részletekre bontja, és ezeket a nyelvkönyvek rövid leckeszövegei mentén betanultatja. Igaz, a beszédből kiszűrhető a grammatika is, a szókincs is, de fordítva a dolog ritkán működik. Nem áll össze belőlük még a beszédmegértés sem, nemhogy a beszéd. Így, miközben az anyanyelv-elsajátítás szinte 100 %-ban sikeres, a nyelvtanítás csak úgy 20-50 %-ban. Ez elfogadhatatlan.
Az egyéni menekülő utak, vagy egy jó pedagógiai érzékű nyelvtanár hozzásegíthet a sikerhez, de

a szinte mindenkinél működő, intézményes megoldás világszerte hiányzik.


A nyelvtanítási rendszerek rebellis reformerei ezt az örökölt rendszert többnyire belülről próbálták reparálni. Ám ez - a szótanulásra és a nyelvtani részletekre fókuszáló módszerekkel -  sehogy sem sikerült. Rajtuk belülről aligha lehet javítani.
Kívülről is próbálkoztak: pl. a direktmódszerrel. Csak idegen nyelvet használták a tanításban. Ezzel az anyanyelv tanulási helyzetet akarták imitálni, de nem jártak a kívánt, általános sikerrel.
A napjaink favoritja, a kommunikatív módszer mindenhonnan csipegetett elemeket. Párokban, csoportokban gyakoroltat. A gátlásmentes beszéltetésre helyezi a hangsúlyt, háttérbe szorítva -, de megtartva - a nyelvtani fokozatosságokat és a szótanulást.
Ezek hátrányain túl most e módszer a nyelvtanulókat egy hibás ritmusú, hibás hangsúlyú, tanfolyami beszéd beidegződésével is sújtja. (Így, ha a tanulók maguk beszélnek is, többségükben nem, vagy alig értik az anyanyelviek más ritmusú, más hangsúlyú, más tempójú beszédét.)

A nyelvtanítás áldozatainak megmentése
így ma is egy virágzó üzletág. Anyanyelvi beszélők hang- és videófelvételeit a folyékony beszéd ígéretével kínálgatják a világhálón. (Rejtély, hogy ezek hallgatása által a hibásan rögzültek mitől változnának meg. Hatalmas a nyelvi rehabilitációs piac.)
A kontrasztív diskurzusunkkal mi el akartuk kerülni a torzszülött, hibás nyelvhasználat kialakulását.
A tanár egészíti ki, és fogalmazza meg teljes mondatban a tanulók rövid válaszát. Ezeket is elismétlik a tanulók, majd a csavegés folyamán tovább alakítgatják.
Ezzel az új kínálatunkkal a nyelvtanárok új szokásokat, helyesen rögzülő beszédfordulatok rutinos használatát alakíthatják ki a nyelvórákon.
Egy tanári vezetésű, mindenkire kiteredő, csoportos csevegés algoritmusát állítottuk elő. Vele már a nyelvtanulás kezdetétől egy megszólalási repertoárt biztosítanunk a tanulóknak. Belőle már lehet bővíteni és élővé varázsolni kinek-kinek a repertoárát. Ez léphet a "vak vezet világtalant"-jellegű páros, ill. csoportos nyelvórai beszélgetések helyébe.
Visszataláltunk a természetes nyelvmegismerés lényegéhez:
a beszélgetések kis eltéréseinek
heurisztikus megismeréséhez, az értett beszélgetések élményeinek felhalmozásához, a nyelv mély, koherens rendszerének és eljárásainak - élő nyelvtanának - megtapasztaltatásához. 

Három sarkalatos problémát kellett hozzá együttesen megoldani:

  • a nyelvtanulók számára érthetőnek kell lennie minden helyzetnek és benne minden nyelvi megnyilatkozásnak,

  • a csoportos beszélgetésbe mindenkit be kell vonni úgy, hogy a szót - újabb kérdéssel - rendre továbbadjuk másnak és másnak, miközben a beszéd tárgya kicsit módosul, vagy változatlan marad, és

  • úgy kell kérdezni a nyelvtanulókat, hogy ők - még ha egy minimális válasz-készletből is, de - mindig saját szándékuknak és rátekintésüknek, perspektívájuknak megfelelően tudjanak válaszolni.

Mindhárom feladatot sikerült fortélyosan megoldanunk, - úgy, hogy a nyelvet még nem beszélő tanulók értsék, és máris aktívan használják is a diskurzusban előkerülő nyelvi csirákat. valamennyien aktív szereplő, alakítói, résztvevői a láncbeszélgetésnek, a lánctörténetnek. Ez mindenkinek emlékezetes élményt ad.
Mielőtt belemegyünk a részletekbe, foglalkozzunk egy forró téma kihűtésével: 
az anyanyelv használat kérdésével!

Sok nyelvtanár elvi okból - mély meggyőződéssel - ellenzi, hogy a nyelvórán a tanár használja az anyanyelvet is - a szokásos módon. Vagyis hogy először megmutatja a még érthetetlen, idegen nyelvi szöveget, és utána(!) az anyanyelv segítségével elemről-elemre értelmezi, lefordítja azt.
Ezt mi is határozottan ellenezzük.
Csakhogy mi - 25 évvel ezelőtt - sikeresen megfordítottuk ezt a sorrendet, amitől minden megváltozott
Már a célnyelvi mondat első elhangzása előtt előre tudják, hogy mit fognak hallani. Mert hogy már előre eláruljuk magyarul. És ez egy teljesen új, örömteli szituáció. Végig értve figyelhetik, és már röptükben felismerik a számukra ismerős- és beazonosíthatják az új beszédelemeket. Hiszen felfigyelnek az újakra, az ismeretlenekre. Többségük jelentését azonnal kitalálják, kikövetkeztetik.
Az anyanyelv megismerése hasonlít ehhez. Ott is előre sejtik, vagy kitalálják a gyerekek, hogy mit akar a másik mondani. Ám módszerünkkel itt tudják is.

A három, sarkalatos feladatunk közül kipipálhatjuk az elsőt:
a tanulók számára a kezdettől fogva érthetők lesznek a diskurzusok.
Nézzük a másodikat:
a csoportos megbeszélésbe kivétel nélkül mindenkit be kell vonni! Mégpedig úgy, hogy kérdés-felelet váltásonként máshoz és máshoz fordítjuk a tekintetünket, hogy a témát folytatva a szót neki(k) adjuk tovább.
Ez is egyszerű.
Egy-egy kérdésre kapott válasz után szinte mindig elfordul a válaszolótól a tanár. Másik nyelvtanulóhoz, vagy inkább az egész csoporthoz szól. Megmutatja nekik az iménti kérdésére a tanulótól kapott rövid választ, de most már harmadik személyre váltva, és teljes mondatban fogalmazva. Ha most valakit még közvetlenül is megszólít a következő kérdésével, akkor az én-te-ő perspektíva-váltások során az ezzel együtt változó nyelvi elemek a tanulók szeme láttára mozdulnak ki korábbi alakjukból. A rendszer átláthatóvá, magától értetődővé válik.

A tanulókkal csoportos láncbeszélgetést, - csoportos csevegés, "pletykálkodó megbeszélést" - folytatunk.

A tovább lépéshez, a láncbeszélgetés folytatásához tehát a kapott választ valaki máshoz fordulva azonnal tovább forgatja a tanár. Ehhez kapcsolja, ebbe belehurkolja az új kérdésé.  Látszólag mindenkihez szól: többesszámban fogalmazva a csoportot kérdezi, de már is kiválasztja az egyik tanulót, és kifejezetten tőle kéri a válaszát.
Ezzel nyelvileg módosult formákban - kontrasztív helyzetek értelmes sorozatában - jelennek meg a korábbihoz képest módosult nyelvi elemek.
Ennyi tehát a második fortély: Mindenki szót kap. A változó nézőpontok, beszédszándékok és a velük járó nyelvi változások egymással szembe kerülnek. Kontrasztjuk magáért beszél. Felismerhetők az eljárási minták, kristály tisztán megjelennek a "nyelvi szerkezetek". Ezek magukért beszélnek. Minden magyarázatnál többet mondanak.

A harmadik feladat megoldása szintúgy egyszerű:
úgy kell kérdezni 
a nyelvtanulókat, hogy ők - még ha egy minimális válasz-készletből is, de - mindig tudjanak válaszolni. Ha az lenne a kérdés például, hogy "Vajon mennyi most az idő?", akkor találgatjuk a választ, és a kiegészítendő kérdést egy eldöntendővel zárjuk le: "Elmúlt már fél tizenkettő?" És erre már mindenki tud  a kártyáit használva kedvére válaszolni.

Ha a tanuló nem tudja a választ, vagy nem akar válaszolni, akárcsak vállat vonva szétteszi a kezét, vagy épp a kártyájába pillant, és a célnyelven felel. Nem egy ráosztott feladatot teljesít, hanem beszélgetnek vele, és részese a beszélgetés alakításának. Mindenki a kedve szerinti, saját válaszát adja, és érdemben befolyásolta a beszélgetést. Válaszára pedig mindenki figyel, és belőle mindenki akaratlanul tanul.

A beszélgetés tárgya bármi lehet! - de lehetőleg ne legyen unalmas!
Sőt, lehetőleg érdekes, érthető, és humoros és mindenki számára érthető legyen!

Olyan, amilyenbe a nyelvtanulók szívesen, aktívan bekapcsolódnak.

De mégis: bármi. Ami a tanárnak vagy a tanulóinak csak eszébe jut.
A tanár részére az ilyen Csoportos Csevegés egy interaktív Stand Up helyzet lehet, de kockázat nélkül. Elvégre csak "tanítás", beszédgyakorlás folyik, ami bármikor abbahagyható, más tevékenységgel folytatható.

Ha a tanárnak az IS fontos, hogy a beszélgetés nyelvi-nyelvtani szempontból tanulságos legyen, akkor keresi az előzményekkel  szembeállítást, a  beszédes kontrasztokat. Jó alkalom erre, ha a tanár elbeszőlőként összegzi időnként az elhangzottakat a saját maga, vagy épp a mások nézőpontjából! ("Én vagyok Én, Te vagy Te...") Ez természetes alkalom az ismétlődésre, és a kis eltérések értelmeinek felfedeztetésére. A nyelvi különbségek ilyen, életszerű megtapasztalása minden ragozási táblázatnál, névmás- és igeidő-rendszerezésnél, segédigék rendszerénél, stb., többet mond.

A tanár időben is elmozdíthatja - kicsit módosítva, de megtartva - a beszéd témáját. A vágyat, az akaratot, a szándékot, a megvalósítás folyamatát, a megvalósult/befejezett állapot taglalhatja. Szenvedő szerkezetet is kedve szerint használhat közben, hogy egy másik nézőpontból fejezze ki a már ismerős történteket. Sőt, a feltételes és a függő beszédet is - bőséggel. Függetlenül attól, hogy korábban találkoztak-e már ilyesmivel a tanulók, Miért is ne? Nincs a nyelvtannak olyan zegzuga, amit ne tudna így a tanár közérthető helyzetben megmutatni. Mindenhova el lehet jutni ilyen kontrasztív láncbeszélgetéssel, kérdéssel-felelettel-kommentálással-stb.

A tanulók a beszélgetés egész folyamatát akaratlanul figyelemmel kísérik. Célszerű tehát néhány kérdés-feleletváltás után visszacsatolni. Visszatekinteni, összefoglalni a korábbiakat. Ez már csupán célnyelven is érthető lesz - előbb-utóbb mindenkinek.

A tanulók a megértett jelentésű beszéd-tapasztalataik felhalmozódásából megtanulnak az idegen nyelven gondolkozni,

        • arra figyelni, amire kell,
        • abból érteni, amiből kell, majd 
        • úgy is beszélni, ahogy azt kell.

Ha az ilyen csoportos "Csoportos Kontrasztív Csevegés" minden nyelvóra részévé válik, akkor megvalósul a nyelvtanulók vágyálma:
a beszédértésükkel párhuzamosan fejlődik az aktív beszédkészségük is, és a megszólalási bátorságuk is. Mindezt - learning by doing - a tanárral együttműködésben maguk a nyelvtanulók is alakítják, improvizálják. A heurisztikus gondolkozás és tanulás-tanítás képességünk velünk született. Nincsenek szabályai. Az értett példákból, mintákból, mintázatokból egyszercsak sejtés, felismerés születik. És már a nyelvmegismerés korai szakaszaiban is. A beszélgetések mondatait kórusban kimondják. Nagy töménységben élhetik át azokat az élményeket, amelyek a nyelvhelyes beszéd felfedezéséhez, kristály-szerkezetének holisztikus kialakulásához, a beszédrutinok repertoárjának megszerzéséhez szükségesek, és hozzájuk vezetnek.
(Ezzel száműzheti a nyelvtanár az óráiról a grammatikának
magyarázatát, akár csak a megemlítését is.)

A nyelvészet nem magával a beszéléssel, hanem a beszéd ill. az írás produktumaival, a szövegekkel - a szövegkorpuszokkal -, az absztrakt nyelvvel foglalkozik. Vagyis nem a nyelvtanítás közvetlen céljával: nem a gondolatok spontán megfogalmazásának, a mondanivaló lépésenkénti kifejtésének folyamatával, nem az élő beszéddel. Mi viszont a helyzetnek, a beszédszándékoknak és a kollektív szokásoknak megfelelően, értelemszerűen használjuk - és használtatjuk a nyelvórán is - a nyelvet! Ahogy az anyanyelvet is sok, hasonló élményből tettük magunkévá.
Gyerekkorunkban is anélkül beszéltünk, hogy bármit is tudtunk volna a kimondott szavakról, a nyelv nyelvtanáról.A későbbiekben se gondolunk vele. Ha ez egy mindenki számra járható út volt, akkor hozzá hasonlón, és ne vele ellentétesen járjunk az idegen nyelvek megismerése és használata esetén is! Szemünk előtt áll hozzá a megoldás.

Ennyit előzetesen az elvekről, és alkalmazásának lehetőségeiről!


Lássuk a medvét!

Lássuk a gyakorlati megvalósítást - az STT kártyák használatával, vagyis a már írni-olvasni tudó nyelvtanulókkal!
(Kisebbeket is hasonló eljárásokkal és algoritmusok alkalmazásával taníthatunk - a gügyögtető, rigmusozó, daloltató módszerek helyett - értelmes módon idegen nyelvre. És meglepődhetünk e korosztály kitűnő emlékezetén, rendkívül gyors elméletalkotó és elmélet-módosító képességén.)

Az STT kártyákkal biztosítjuk a tanulóknak az időhúzás / a visszakérdezés / a kérdéselhárítás egy válasz-repertoárát. Ez akár a feltételes, kiegészítendő kérdések esetén nagyon hasznos lehet. Az eldöntendő kérdések megválaszolásához pedig kiegészül ez az igenlő, a bizonytalan és a nemleges válaszok repertoárjával. Az eldöntendő kérdésekre így mindenki képes érdemben is reagálni. Persze ki is térhet előle, pl. egy "Miért kérdezed?" visszakérdezéssel, és el is zárkózhat pl. egy "Ez az én titkom." válasszal. A kártyák száznál is nagyobb kifejezés-repertoárt -, és bennük számos, ismétlődő kifejezés- és eljárás-mintázatot - biztosítanak mindehhez.

Az STT kártyák és kontrasztív használatuk a Csoportos Kontrasztív Csevegésben így egy teljesen új lehetőséget teremtettek az iskolai nyelvtanításban.

A tanulók először megismerkednek az összes kártyával, a kifejezések jelentésével, és jó ritmusú, jó hangsúlyú kiejtésével.
Kiválasztják maguknak azokat a kifejezéseket, amelyek használni szeretnének. Lehetőleg mindenki más-más kifejezés-csokrot válasszon magának a gyakorlásra. A nyelvórákra már a betárazott kártyáikkal jöjjenek a tanulók. A beszélgetések megkezdéséhez csak ki kell tegyék a kártyatartóikat maguk elé kinyitva a padra, hogy a tanár bármikor egy kis beszélgetésbe kezdhessen velük. Akár az éppen feldolgozás alatt álló aktuális lecke történetével, szereplőivel, helyzeteivel kapcsolatban is.

     

A beszélgetés indító témája tehát lehet valami aktualitás éppúgy, mint valamelyik nyelvlecke története, vagy annak bármelyik mondata. Az sem szükséges, hogy a nyelvtanulók előre ismerjék a beszélgetésben használt kifejezéseket. Ne feledjük: a tanár az érthetőséget mindenkor előre biztosítja. Úgy, hogy - amíg szükséges - először magyarul fogalmazza meg a kérdését, és közvetlenül utána(!) mondja a célnyelven. Így minden tanuló pontosan érti a feltett kérdést. A kérdés általában az egész csoporthoz szól, és azt követi az első megszólított kiválasztása.

(Haladóbb csoportban, hogy játékos keretet adjunk ennek a kérdezősködéses-válaszolgatós csoportos tevékenységnek, megállapodhatunk a tanulókkal egy kifordított barkochba játékban: a nyelvtanulók állapodnak meg maguk között abban, hogy mit kelljen a tanárnak kitalálnia. A tanulók az Igen és a Nem válaszokon kívül felelhetnek az STT kártyák bármelyik elemével. Ha ráadásul megengedjük, hogy ne kelljen a válaszolóknak igazat mondanuk, akkor - hajaj! - életszerű elemmé válik a játékban az, hogy a tanár minden kapott válasszal tovább foglalkozik. Elmélkedhet, és mástól és mástól kérdezhet újra és újra rá arra, hogy jól gondolja-e, hogy mi hogy van, csak, amig kell, eldöntendő kérdésekkel zárja rendre az elmélkedéseit.)

Az első kérdésre adott rövid válasz elhangzik a tanulótól.
  Ez azonnali alkalom az ismétlődésre, ismételtetésre: a tanár a kapott választ jó, ha elismételteti a csoporttal:


Mit tegyen a tanár most, az első kérdésére kapott válasz után? 
Lehetőleg ne egy újabb témávall, ne egészen más kérdéssel folytassa a Csoportos Csevegést! 
A tanár a kontrasztivitás kedvéért lehetőleg foglalkozzék az éppen itt és most kapott kapott válasszal, váaszokkal! 
Ez a csevegés résztvevői számára érdekes, érthető, figyelemmel kísérhető, és ugyanakkor a tanár számára lehetőséget teremt a beszédrészeknek értelemszerű módosulásaira, ismétlődésére, - valódi nyelvpedagógusi munkára.

     


Hogyan? Először is egészítse ki a tanár a kapott rövid választ teljes válasszá! Mégpedig 1. a válaszoló, 2. a többiek, illetve 3. a saját szemszögéből fogalmazza meg a kapott megnyilatkozást. A tekintetével, kar- és kézmozdulataival - koreográfiájával - mutathatja közben, hogy kinek a szemszögéből kihez szólva fogalmaz éppen. Így az ismétlődések és eltérések pregnánsan megmutatják a nézőpont változással járó nyelvi változásokat.

Ezeket a teljes válasz-variánsokat a tanár megmutatja, és 4. a kórussal ki is mondatja.


Ezután a láncbeszélgetés folytatásához újabb kérdést kell a tanárnak kitalálnia, vagy akár a résztvevőkkel kitaláltatnia.
Lehetőleg olyant, ami ismét kapcsolódik az előzményekhez, és hurkolódik a korábban kapott válaszba.
A cél mindig az, hogy az előzményekkel a tartalmi és a nyelvi változások -, szórendi vagy egyéb változások - kontrasztba kerüljenek.
Az új kérdés is - szokás szerint - mindenkihez szól, majd az egyik kiválasztott tanulót szólítja meg vele a tanár.
Ez a hurkolt kérdés alkalmas arra, hogy pl. segédigékben, igeidőkben is változtatott módon kérdezzünk. Innentől a beszélgetés ciklusa ismétlődik, csak már az újabb megszólított adja a maga rövid válaszát.
Képzeljék el, hogy micsoda élmény egy ilyen mondatsorozat a nyelvvel ismerkedő tanulóknak! (A tanár számára lehet ez unalmas, de a tanulóinak bizonyára nem.)
Az utoljára feltett kérdéshez kapcsolódik az újabb válasz, és a további tevékenység.


A kapott választ a tanár szokott módon először elismételteti a kórussal:

... majd "koreográfiával" érthetővé teszi, hogy kinek a rátekintésében fogalmazza meg a teljes választ.
Most is váltogatva, hogy hol a saját, hol a beszélő, vagy a többiek szemszögéből fogalmaz:


Az előbbi két válaszolót együttesen Ti-ként kezelve beléphet a tanár a többes szám nyelvi tartományába.
A többiekhez fordulva az előbbieket Ők-ként, saját véleményét is hozzátéve Mi-ként értelmezheti. (Az általános alany használatáról sem feledkezik meg.)
A tanár az értelmezéseket monológjában megmutatja, és a kórussal elismételteti. Utána
a láncbeszélgetés újabb ciklusához ér. Egy újabb témával is folytathatja a lánctörténetet, és végül megint egy eldöntendő kérdést tesz fel a csoportnak, majd az egyik nyelvtanulónak.

Tekintsünk a folyamat egészére!

A Csoportos Kontrasztív Csevegés hurkolt láncbeszélgetéséhez nem kell semmiféle szigorú eljárásrend. Minden tanár úgy mozoghat a témák és a nyelvi kontrasztok világában, ahogy a tanulók megnyilvánulásától és tudásszintjétől függően kedve tartja. Ha minden nyelvórán rendszeresen sikerül sort keríteni ilyen csoportos csevegésre, akkor az ismétlődésektől egyre ismerősebbek lesznek a nyelvi eljárások, a kérdezés technikái épp úgy mint a feleleké, a ragozott kifejezések és névmásaik automatikus használata, a mosttól az időbeliségek teljes bejárása, a feltételes és a függő beszéd. Használatuk rutinná válik. Kinél előbb, másnál később, de ahogy az anyanyelvünk elsajátításánál, ez itt is mindenkinél bekövetkezik.
Ezért semmi nem sürgős.

Nem a szókincset növelni, hanem a megismert nyelvi eljárások sokféleségének automatikus használatát kell észrevétlenül gyarapítani! Ez a xcsevegés valós, életszerű helyzetet teremt. Végig mindenki figyeli a kérdések és válaszok láncolatát, a helyben kialakuló csevegést.
A tanulók eltanulják a tanáruktól a kérdezés és a teljes válasz alakítás technikáját, és - elhagyva az STT kártyákat - eljuthatnak a célig: a grammatikailag korrekt, szabad beszédig - a teljes nyelvtan terepén! Már egy csekély szókincs birtokában is!
A nyelvtanulók számára a személyes részvételük révén a tevékenység egyszerű, érdekes, benne minden magától értetődő.
Kipróbálása a tanár számára nem kockázatos, nem veszélyes.
Bizonyos, hogy a módszert lehet jól, jobban, legjobban használni, de

akárhogyan is használjuk,
nem lehet elrontani.

Az anyanyelv megismeréshez hasonló okokból ennek a csevegésnek
idegeb nyelveken is működnie kell.



Nyelvtanároknak bemutatókat és tréningeket tervezünk, szervezünk a jövőben ennek módszertanából. Érdeklődésüket, részvételi szándékukat kérjük, hogy itt jelezzék!

Adalékok:

Az életből lestük el módszerünket.

Egy kutyáját sétáltató hölgynek a kutyájával folytatott párbeszédéből derült ki a lényeg: minden feltett kérdés után egy monológban a hölgy találgatta, értelmezgette a kutyája viselkedését. Minden feltételezését megbeszélte vele. Sejtésünk igazolódott: a bölcsődei gondozók - a "nyelvi szülő" ösztönös magatartásával hasonló módon beszélgetnek gyerekeinkkel.

Módszerspecifikus-e ez a kontrasztív diskurzus, a hurkolt láncbeszélgetéses eljárása?

Nem az!
Természetesen saját QLL módszerünkhöz fejlesztettük ki az STT kártyákkal a láncbeszélgetéses, lánctörténetes technikát. Ám újításunk bármilyen tananyaghoz és módszerhez jó. Ezért adtuk a módszersemleges "Kontrasztív Diskurzus", vagy a "Csoportos Kontrasztív Csevegés" nevet neki.

A fejlesztő határtalan optimizmusa
szerint
teljesen megújulhat a nyelvtanítás, ha a folyékony beszéddel, a Kontrasztív Diskurzussal végre az órákon mindenkit bevon a beszélgetésbe, és nyelvhelyesen, ösztönösen szólásra is bír.

Úgy legyen!

© 2019 Minden jog fenntartva! Relaxa Kft., Budapest