Ismertető Nyelvtanulóknak – Nyelvtanároknak
Félsz, hogy nem tudsz megszólalni angolul, németül, ha kérdeznek?
Nyugi! A szárnypróbálgatáshoz itt a “Szólalj meg angolul!/németül!” STT kártyacsomag. Érezd magad biztonságban, és először juss át idegennyelven a megszólalás gátján! A saját szándékaidnak megfellelő, spontán, rutinos válaszadáshoz új szokásokat kell kialakítannod! Az elinduláshoz elég néhány tucat hasznos kifejezést használni. A helyzetnek megfelelően, rutinosan.
Az STT kártyákkal ezt gyakorolhatod be.
Itt a KEZEDBEN A MEGOLDÁS!
Ismerkedj meg a kártyákkal és a rajtuk szereplő kifejezésekkel! Válogasd ki közülük azokat, amelyeknek a kiejtését, a jelentését ismered. Emeld ki magadnak azokat, amelyeket szeretnél gondolkozás nélkül mozgósítani, és rutinosan használni. Készíts be közülük kettőt-kettőt a tok zsebeibe. Máris bármilyen nyelven kérdezhetnek tőled bármiről bármit! Felelj mindenre a bekészített kártyák kifejezéseivel – angolul/németül!
Vedd észre: most megszólalási helyzetben vagy! Várják a válaszodat. Tedd, amit magyarul is szoktál! Magyarul is valami semmitmondó kifejezéssel kezdjük – többnyire így:
Figyelj! Hogy is mondjam? Az a véleményem… Azt szeretném mondani… vagy csak annyival, hogy Hm. Ez egy jó kérdés. Érdekes kérdés…Tudod,.. vagy. Alapjában véve…, stb. Máris nálad a szó, már beszélsz, és szabadon dönthetsz, hogy miként folytatod.
Döntsd el, hogy
1. továbbra is időt nyerni,
2. visszakérdezni,
3. a válasz elől kitérni akarsz-e, vagy
ha eldöntendő kérdést tettek fel, akkor érdemi választ adsz a
4. negatív,
5. bizonytalan, vagy
6. pozitív válaszok valamelyikével.
Mindegyik válaszcsoportra mintegy húsz, gyakran használt kifejezést gyűjtöttünk számodra össze. Meglátod, hogy a társalkodáshoz már egyegészen kicsi, de azonnal mozgósítható válaszkészletet is elég ismerned.
Fontos tudnod: ahhoz, hogy elkezdj beszélni,
az élettani légzésről át kell váltanod a beszédlégzésre, azaz át kell törnöd a megszólalási gátadat.
Ezért kezdjük magyarul is az időnyerő töltelék-kifejezésekkel a beszédünket. Rájukidegen nyelven is elengedhetetlen szükséged van. A reflexszerű megszólalásodhoz nem elég pusztán ismerned és értened e kifejezés-repertoárt, hanem egy részüket elegendően sokszor, gondolkozás nélkül ki is kell mondanod, használnod kell.
1. Időnyerő kifejezésekből
is mintegy húsz kifejezést találsz a kártyacsomagokban. A beszéd megkezdésén túl az elakadások áthidalásához is jól használhatók.
Szükséged van még ezen túl egy bármikor bevethető válasz-repertoárra.
Olyanra, amit már ruitinszerűen, sikeresen használtál, és már gondolkozás nélkül, automatikusan kiszalad a szádon.
Találj hozzá kérdező társat, vagy magadban morfondírozgass, hogy a felvetett kérdéseikre a begyakorolandó kifejezésekkel felelhess.
A kiegészítendő kérdések érdemi megválaszolásához
többnyire ennél nagyobb nyelvtudás kell, de kibújhatsz az azonnali válasz elől akár egy újabb időnyeréssel is, és
a tényleges válasz elől pedig
2. a visszakérdezéssel,
3. a kérdés elhárításával.
Ezekre is húsz-húsz kész kifejezést kínálnak kártyáink.
Eldöntendő kérdésekhez az időnyerésen, az “igen”; “nem” és a “talán” alapválaszokon túl még sok-sok más
4. negatív, illetve
5. bizonytalan, és
6. pozitív
érdemi válasz-kifejezés segíti a társalgásodat – már akkor is, amikor mások még megmukkani sem mernek.
Az elinduláshoz az is elég, ha a kérdező magyarul kérdez.
Ha a nyelvet jól ismerő beszélgető partnert is találsz a gyakorláshoz, akkor pedig a forradalmi újításunkat,
a “kontrasztív diskurzust” és a lánckérdés technikát ajánljuk.
(Ismertetését megtalálod a nyelvtanárokat megszólító, későbbi részben!
A lényege az, hogy a válaszod gondolati tartalmáról a kérdező nem csak veled folytatja a beszélgett, hanem pl. egy távollevővel, vagy jelenlevővel, vagy akár játékosan egy gyűszűbábbal is beszélgethet. Így megváltozik a beszédhelyzet, de a beszéd tárgya nem. Neki-nekik is elmondja, mi volt az álláspontod, a válaszod. Kommentálja, majd valami kapcsolódó, újabb kérdést vet fel nekik, vagy neked, azaz mást, vagy újra Téged kérdezget.)
Lássuk a kártyák használatát!
A gyakorláskor a válaszaidat szinte mindig kezdd a bekészített IDŐHÚZÓ-IDŐNYERŐ kifejezések valamelyikével, ha szükséged van időnyerésre, ha nincs! Utána arról dönts, hogy VISSZAKÉRDEZEL-e, HÁRÍTOD-e a kérdést, vagy érdemi választ adsz rá.
A gyakorlásra előre kiválasztott kifejezéseid kártyáit, – amíg kellenek, – tartsd magad előtt. Ahhoz, hogy szokásoddá váljon a használatuk, spontán választással automatikusan, gesztussal, mimikával kísérve érdemes használnod őket.
Gyakorolhatsz magyarul is, barátokkal, vagy mással, bárkivel.
Ők kérdezgetnek, Te meg mindig magad döntesz arról, hogy miként és mit felelsz nekik.
Tekintsd át a képeken a tok kialakítását, a kártyák bekészítését!
Nyelvtanároknak
A Csoportos Kontrasztív Csevegés
Kedves Nyelvtanárok!
Itt az új lehetőség arra, hogy nyelvórákon olyan beszélgetéseket folytassunk, amibe mindenkit bevonunk – az előzetes nyelvtudásától függetlenül. Ezzel egy valóban társas, csoportos, improvizált beszélgetést – történetet, eseményt – teremtünk, melynek történetébe minden résztvevő megnyilatkozása beépül. A beszélgetés társas ősszetevőit használjuk, és a beszédhelyzetek váltogatásával becsempésszük a teljes “nyelvtan” értelemszerű használatát a társalgásba.
Észrevétlenül – hiszen nincs szükség magyarázatra, sem a fokozatosságra, ha a tanulók mindig értenek mindent, és bármilyen”nyelvtani specialitást” tartalmazó tanári megnyilatkozást nekik csak elismételniük kell. A nyelv értelemszerű, társas használatát mutatjuk meg, ahogy otthon a családi asztalnál a gyerekeinkkel is beszéltünk.
Az eljárás bármilyen módszerrel tanító nyelvtanár használhatja – a magántanításában, a tantermi munkájában és online is.
– Főleg eldöntendő kérdések láncolatával kérdezzen a tanár!
- A tanulók kezdetben “kötelezően” csak az STT kártyák válaszaiból adjanak – kedvük szerinti tartalmú – választ.
A kapott, rövid válaszokból a tanárnak kell kibontania és tovább füznie a beszélgetést. - A tanár először teljes mondattá kiegészítve is megmutatja a kapott választ,
- majd pl. találgatva értelmezgeti úgy, hogy a legvégén egy újabb eldöntendő kérdésre jusson belőle.
Így a mindenki részvételével megélt történet alakul ki, miközben a nyelvtanár a legváltozatosabb nyelvi formákat a beszélgetésbe “suttyomban” belecsempészi. - A kórustechnikával mindenkivel kimondatja a beszélgetés minden mondatát.
Eközben pedig a nyelvtan valamennyi eljárását – mindenfajta meggondolás és válogatás nélkül – szabadon használja.
Legyen ez a Csoportos Kontrasztív Csevegés minden nyelvóra rendszeres része! Így nem csak a spontán megszólalást és a válaszolást gyakorolják be a tanulók. Eltanulják közben
- a névmások értelemszerű váltogatását,
- a ragozásokat,
- a kérdezés és visszakérdezés, a kiemelés technikáját,
- a bővített és összetett mondatok, feltételes mondatok, stb. stb. technikáját.
Nem esik szó szabályszerűségekről! Anyanyelvünk nyelvtanát is az értett szituációkból, az értelemszerű azonosságokból és különbségekből, a megkülönböztetésekből fedeztük fel. A változtatás, a megkülönböztetés “a tudás anyja!” (- és nem az ismétlés, – lásd. Marton Ference.)
Használjuk ezt ki az idegen nyelvek tanításában is!
A Csoportos Csevegés, láncbeszélgetés
szándékos kontrasztívitásokkal:
a Csoportos Kontrasztív Csevegés
Lássunk a láncbeszélgetésre egy példát egyetlen, – a nem túl érdekes, “És te, Péter, velük mentél volna?” indító mondat kapcsán!
A kérdést először magyarul (is) felveti a tanár, amíg csak bárkinek a csoportból erre szüksége lehet, és utána a célnyelven következik a kérdés:
– És te, Péter, velük mentél volna?
– And you, Peter, would you have gone with them?
– Und du, Peter, wärest/(wärst) du mitgegangen?
és Péter a célnyelven válaszol. (Pl. Hm. Talán).
– Hm. Maybe. (Well…)
– Hm, vielleicht.
Tanár kórussal elismételteti:
Maybe.
Aztán pl. önmagára mutatva kiegészíti az elhangzott rövid választ teljes mondattá:
magyarul előbb: “Talán velük mentem volna.”
– Maybe I would have gone with them. – és jöhet a kórus.
– Ich wäre vielleicht mitgegangen.
Aztán pl. Péterre mutatva és hozzá szólva magyarul megállapítja
– Te, Péter, velük mentél volna.
– You, Peter, would have gone with them.
– Du, Peter, wärst mitgegangen. -(majd kórus)
Aztán a többiekhez, a csoporthoz szólva, de Péterre mutatva pl. ezt mondja:
– Ő (Péter) velük ment volna.
– He would have gone with them.
– Er wäre mitgegangen.
Vagy ezt:
– Ő azt tette volna.
– He would have done it.
– Er hätte das gemacht. – (és kórus)
És most
1. mi legyen a következő, de kapcsolódó kérdés, és
2. kitől kérdezze a tanár?
Kérdezheti pl. először a csoportot, majd egy újabb kiválasztott személyt.
Például Julira mutatva kérdezi a csoportot:
– Vajon mit tett volna ő?
– What would she have done?
– Was hätte sie gemacht?
és folytatja:
– Ő velük ment volna?
– Would she have gone with them?
– Wäre sie mitgegangen?
stb.
MajdJulihoz fordul ezzel az újabb, kapcsolódó kérdésével:
– Tényleg, Juli, velük mentél volna?
– Really, Juli, would you have gone with them?
– Ach stimmt, Juli, wärest du mitgegangen?
De akár önmagát is megkérdezheti meditálva:
– És Juli? Ő mit tenne, ha Péter elmenne velük?
– And Juli?
What would she do if Peter went with them?
– Und Juli?
Was würde sie machen, wenn Peter mitgehen würde?
majd – a példa kedvéért (brrr!) – Jánostól kérdezi ugyanezt meg:
– Szerinted, János,
ő (Julira mutatva) elmenne vele (Péterrel), ha ő (Péter) elmenne velük?
– What do you think John?
Would she go with him if he went with them?
– Was meinst du Hans?
Würde sie auch mitgehen, wenn er mit ihnen gehen würde?
És Jánoson a sor hogy válaszoljon. Mondhatja egyszerűen pl.
– Nem tudom….
– I don’t know.
– Ich weiß nicht.
… és megint a teljes mondattá alakítás eljárásai következhetnek újra,
majd egy újabb kapcsolódó kérdés, amíg csak meg nem unják.
(Szinte hallom a hagyományos nyelvoktatáshoz szokott tanulók, tanárok ellenvetését:
“De hiszen ezek a kezdők számára nyelvtanilag bonyolult, nehéz mondatok.”
Csakhogy higgyék el, nincs bennük semmi nehézség. A helyzet világos. Mindenki tudja, hogy kiről-miről van szó, mi és kire-mire vonatkozik.
A tanulóknak – mivel még nem tudhatják helyesen – nem kell a célnyelven kérdéseket megfogalmazniuk.
A mintaadás a tanár feladata.
A tanulók a repertoárjukból röviden mindig hibátlanul tudnak felelni.
Persze lehet, és legyen is a beszélgetés ennél a példánál érdekesebb, viccesebb, és kezdetben egyszerűbb is!
Sokak számára e példa után valószínűleg felesleges általánosítva tovább elemezni az eljárást, de áttekintésként, átismétlésként még érdekes lehet:
Egy tanári vezetésű, a társalgásban minden résztvevőt aktivizáló, csoportos csevegés példájából egy algoritmust vezethetünk le, amelyben az egyes megszólalók megnyilatkozásai állnak a középpontban. A tartalomhoz kapcsolódóan észrevétlenül, de érzékelhetően búvik meg a nyelvészetből a grammatika és a pragmatika.
A tanulóknak már a nyelvtanulás kezdetétől(!) egy induló megszólalási repertoárt és sikerélményt biztosítunk ezzel a kontrasztív csevegéssel.
Ez a mindenki által értett, interaktív – vagyis aktív – beszélgetés a felfedeztető nyelvmegismeréshez vezet. Ennek, akár a biciklizésnek hátterében az un. hallgatólagos tudás áll. Türelmesen hagynunk kell, hogy ez kialakuljon, beérlelődjön. Akár a gyermeki anyanyelv elsajátítása folyamán, csak ez most gyorsabban, élvezetesebben, és az életkori adottságoknak megfelelően történik meg. Nincs benne senki számára “bemeneti, sem kimeneti követelmény”.
Használhatóságához három sarkalatos problémát kellett együttesen megoldanunk:
- a nyelvtanulók számára érthetőnek kell lennie a beszédhelyzeteknek, a korábbi megnyilatkozók szándékainak és mondanivalóinak.
- Folyamatosan, mindenkit bevonunk a csoportos beszélgetésbe! Az újabb és újabb kérdésekkel a csoport egészéhez fordulunk, majd közülük rendre más-más személynek adjuk meg a szót. Így a beszédhelyzet, vele a nézőpont módosul folyton, és ezt értelemszerűen, beszédesen követi grammatika.
- Úgy kell kérdeznünk a tanulókat, hogy ők – a pillanatnyilag akár minimális válasz-készletükükből is – de mindig tudjanak a saját álláspontjuknak, szándékuknak megfelelően valamit válaszolni.
Apró fortélyokkal sikerült mindhárom feladatot megoldanunk.
Kezdjük az érthetőséggel, azaz az anyanyelv használattal! Sok nyelvtanár ellenzi az nyelvórákon az anyanyelv szokásos használatát.
A hagyományos, a szokásos mód az, hogy a tanár először az új, még érthetetlen nyelvi szöveget mutatja meg, és utána(!) az anyanyelv segítségével elemről-elemre értelmezi, szavanként, kifejezésenként lefordítja. Ezt mi is határozottan ellenezzük. Ha tehetnénk, tiltanánk is.
Csakhogy mi 25 évvel ezelőtt megfordítottuk ezt a szokásos sorrendet, és ettől minden, de minden megváltozott. Teljesen megszűnt az érthetetlenség, mert a nyelvtanulók előre megtudják, hogy mit fognak hallani. Ettől kezdve már a hogyanját figyelik. Felismerik a számukra ismerős beszédelemeket, és az egész ismert jelentéséből kikövetkeztetik a számukra ismeretlen részek jelentését. Aki valamire magától jött rá, azt nehezen feledi.
(Mindegy tehát, hogy kinek mi új, és mi nem. Érdektelen, hogy homégén, vagy inhomogén a csoport tagjainak a nyelvi előismerete.)
A három feladatunk közül kipipálhatjuk az elsőt.
Nézzük a másodikat: a csoportos megbeszélésbe kivétel nélkül mindenkit be kell vonni!
Ezt úgy tehetjük, hogy kérdés-felelet váltásonként az egész csoporthoz fordulunk, máshoz és máshoz fordítjuk a tekintetünket, a szót szinte mindig másnak és másnak adjuk tovább. Ezzel együtt jár én-te-ő, és a mi-ti-ők perspektíva-váltása. A jelenlevőkön kívül a távollévők – pl. rokonokról, barátokról, stb. – véleményéről is beszélgethetünk. És mivel bárki bármikor sorrakerülhet, mindenki aktívan figyel.
Ez csak kezdetben szokatlan, és nehéz, de idővel rutinná válik.
A tanulókkal csoportos láncbeszélgetést folytatunk.
Fontos elem tehát, hogy a tanár a láncbeszélgetés folytatásához az aktuálisan kapott válaszba belehurkolja a következő kérdését. Ezzel a tanulságos, közérthető különbséggel a tartalmi és nyelvi eltérések kontrasztív helyzeteinek sorozatát teremti meg.
Ez tehát a második fortély. Eredménye,hogy a nyelvi eljárások, a “nyelvi szerkezetek” így értelemszerűek, külön említést sem is érdemelnek.
A harmadik feladat megoldása szintén egyszerű: úgy kell kérdezni a nyelvtanulókat, hogy ők – még ha egy minimális válasz-készletből is, de – mindig “szabadon” tudjanak válaszolni. Például: “Vajon mennyi most az idő?”, és találgathatjuk a választ, hogy ezt a kiegészítendő kérdést eldöntendővel zárjuk:
“Elmúlt már fél tizenkettő?” – és erre már mindenki kedve szerint választ tud adni a repertoárjából – az emlékeztető kártyái alapján.
A beszélgetés tárgya bármi lehet! – csak unalmas ne legyen!
De mégis: BÁRMI lehet. Ami csak a tanárnak és a tanulóinak eszébe jut. Az újabb és újabb kérdést kezdetben a tanár találja ki, de egy gyakorlott csoporttal a folytatási javaslat anyanyelvi megfogalmazását átengedheti a tanár a tanulóinak. Azután akár válogathat a javaslatok közül.
Egy konkrét, kipróbálható ötlet pl.: “Ki mit kívánna saját magának, vagy másnak, ha a mesebeli aranyhal három kívánságát teljesítené?” Ez a találgatás, a feltételes mondatok birodalmába vezet.
A tanárnak az IS fontos, hogy a beszélgetés nyelvi-nyelvtani szempontból mindig tanulságos legyen. Tudatosan keresi az előzményekkel, módosulásaikkal, ellentéteikkel való szembeállítást, a beszédes kontrasztokat. Az is jó alkalom a nyelvtani változások hallgatólagos felfedeztetésére, amikor a tanár időnként (pl. 3-4 mondatváltás után) a maga nézőpontjából elbeszélőként is összegzi az elhangzottakat. Aztán rákérdezhet, hogy jól emlékezett-e. Ha néha szándékosan torzított is valamit, akkor a diákok megélénkülnek.
A tanár a beszéd témáját kedve szerint elcsúsztathatja a jelenből a jövőbe, vagy a múltba. A vágyat, az akaratot, a szándékot istaglalhatja épp úgy, mint a folyamatban lévő és a megvalósult/befejezett állapotokat. Kedve szerint használhat közben a szenvedő szerkezetet is, (váltogatva hol a tárgy, hol a részes nézőpontból fogalmazza meg az elhagzott megnyilatkozást).
Sőt! A feltételes és a függő beszédet is kedvére és minél többször használja, – hogy ne lehessen belőlük “mumus”. Érdektelen, hogy korábban találkoztak-e már ilyesmivel a tanulóik! Miért is ne? Otthon is mondjuk a vacsoránál: Pistike, ha nem eszed meg a levest, nem kapsz süteményt, – és ez nem bonyolult. Mint ahogy az sem: Ha megetted volna a levest, most te is kapnál/kaptál volna sütit. Minden gyerek pontosan érti a helyzetet.
Nincs a nyelvtannak olyan zegzuga, amit ne tudna így a tanár közérthető helyzetben – az anyanyelvi jelentés előrebocsátásával – megmutatni.
Ha minden nyelvóra részévé válik az ilyen, irányított “Csoportos Kontrasztív Csevegés”, akkor a nyelvtanulók beszédértésével párhuzamosan fejlődik az aktív beszédkészségük. A megszólalási képességük és a nyelvhelyes szólás rutinjai természetessé válnak számukra. Mindezt – learning by doing – együttműködésben maguk a nyelvtanulók is alakítják. Velünk születtek a felfedező – heurisztikus – gondolkozási és tanulás-tanítási képességünk. A működtetésének nincsenek szabályai. Az értett példák, minták-mintázatok láttán a sejtés, a felismerés, majd az örömteli megbizonyosodás megszületik. (Ilyesmi történik velünk az anyanyelvünk megismerésének korai szakaszaiban is.)
Erre a képességünkre és a természetes beszédfejlődés képességére nyugodtan hagyatkozhatunk azidegennyelv-tanításban is. Kinél lassabban, kinél gyorsabban, de várhatóan mindenkinél eredményre vezet. Megvalósíthatjuk azt, amit sokan lehetetlennek tartanak:
a nyelvtanárok elhagyhatják, száműzhetik a nyelvórákról a grammatika részletekbe menő magyarázatát.
Vannak, akik az általánosság helyett konkrét példán, lehetőleg vizualizáltan szeretik áttekinteni a folyamatokat.
Nekik szól a következő rész:
Az STT kártyákkal biztosítjuk a tanulóknak bármilyen kérdéshez az időhúzás / a visszakérdezés / a kérdéselhárítás válasz-repertoárját, és az eldöntendő kérdések megválaszolása az igenlő, a bizonytalan és a nemleges válaszok széles választékát. Az eldöntendő kérdésekre így mindenki képes változatosan és érdemben reagálni, de akár ki is térhet előle, pl. egy “Miért kérdezed?” visszakérdezéssel, vagy bármikor el is zárkózhat pl. egy “Ez az én titkom” típusú válasszal. A kártyák száznál is nagyobb kifejezés-repertoárt, és bennük számos kifejezés-, és eljárás-mintázatot biztosítanak mindehhez. Az STT kártyák és a kontrasztív használatuk egy teljesen új lehetőséget teremtenek a tantermi nyelvtanításban is.
Ez a Csoportos Kontrasztív Csevegés módszere.
A tanulók mindenek előtt – legelőször – megismerkedtek az eldöntendő kérdésekre adható Igen/Nem/Talán válaszokkal.
(Természetesen a segédigés alakokkal, a hangsúlyos igenlésükével/tagadásával együtt). Csak ezután jöjjenek a kártyás válaszok.
Ebben először megismerkednek a kártyák kifejezéseinek jelentésével, és a jó ritmusú, jó hangsúlyú kiejtésükkel. Közben ki-ki kiválasztja magának azokat a kifejezéseket, amelyeket használni szeretne, használni fog.
Irányítsuk úgy a munkát, hogy lehetőleg mindenki más-más kifejezés-csokrot válasszon magának a gyakorlásra. Ezeket a tanulók a kártyatartóikba előre tárazzák be, és lehetőleg így jöjjenek nyelvórákra. Így a beszélgetések megkezdéséhez csak ki kell tegyék a kártyatartóikat maguk elé kinyitva a padra az óra kezdetén, hogy a tanár bármikor, bármiről kezdeményezhessen kérdezgetős beszélgetést. Mindig mindenki válaszolni tud.
Hogy miről szóljon a beszélgetés? Bármiről.
Például a feldolgozás alatt álló nyelvlecke történetéről, szereplőiről, eseményeiről, vagy éppen az elhangzott mondatairól lehet a csevegést indító kérdést (Q1) feltenni.
Ne feledjük: a tanár az érthetőséget mindenkor előre biztosítja. Úgy, hogy – amíg szükséges, bármennyire szokatlan is a sorrend – először magyarul fogalmazza meg a kérdését, és közvetlenül utána(!) mondja a célnyelven. Így minden tanuló pontosan érti a feltett kérdést. A kérdés először (1.) az egész csoporthoz szóljon, és utána (2.) válassza ki a tanár az első megszólítottat.
A tanulók a spontán Igen és a Nem válaszok helyett ebben a gyakorlásban feleljenek már az STT kártyák általuk begyakorlásra választott, betározott elemek bármelyikével. Így nem valami elvárt feladatmegoldást, hanem gyakran mókás, saját választ kapunk.
Az első kérdésre adott rövid válasz (A1) elhangzik a tanulótól.
Ez azonnali alkalom az elismételtetésre: a tanár (3.) kórusban kimondatja a csoporttal a kapott választ:
Mit tegyen a tanár most, az első kérdésére kapott válasz után?
Lehetőleg ne egy újabb témával folytassa a Csoportos Csevegést! A kontrasztivitás kedvéért (4.) foglalkozzék a kapott válasszal!
Ebből így mindenki füle hallatára egy történet kerekedik. Ez lehetőséget teremt a rögtönzésre, a tanár számára a valódi, kreatív nyelvpedagógusi munkára.
Hogyan?
Először is (5.) egészítse ki a tanár a kapott rövid választ teljes válasszá! – akár a válaszoló, a többiek, illetve a saját maga szemszögéből fogalmazza meg a kapott megnyilatkozást. A tekintetével, mozdulataival mutassa közben, hogy kinek a szemszögéből kihez szól. A változatlan ismétlődések és az eltérések pregnánsan megmutatják a beszélő nézőpontját kifejező nyelvi változásokat. A teljes válasz-variánsokat tehát a tanár (5.) megmutatja, és(!) (6.) a kórussal ki is mondatja.
Ezután a láncbeszélgetés folytatásához (7.) újabb kérdést kell a tanárnak kitalálnia (Q2), vagy a résztvevőkkel kitaláltatnia. Lehetőleg olyant, ami hurkolódik a korábban kapott válaszba. A cél mindig az, hogy az előzményekkel tanulságos kontrasztba kerüljenek a tartalmi és a szórendi vagy egyéb nyelvi változások. Az új kérdés most is először mindenkihez szól, de most is kiválaszt egy tanulót, és őt, ezt a másikat szólítja meg most a tanár a kérdésével.
Ez a hurkolt kérdés alkalmas arra, hogy pl. segédigékben, igeidőkben, vagy bármi másban, pl. cselekvő-, vagy szenvedő-szerkezetes megfogalmazásokban, akár feltételes mondatokban is kérdezzünk, és szóismétlések helyett a névmásokat automatikusan használjuk.
Innentől a beszélgetés ciklusa ismétlődik, csak már az újabb megszólított felel a maga rövid válaszával.
A kapott rövid választ (A2) a tanár (8.) a szokott módon először elismételteti a kórussal:
… majd (9.) “koreográfiával” érthetővé teszi, hogy éppen kinek a szemszögéből szólva fogalmazza meg (10.) a teljes választ.
Váltogatja, hogy (10′) a saját tanári, (10″) a kérdezett tanuló, vagy (10”’). a többiek szemszögéből fogalmaz.
Ha (11.) az előbbi két válaszolót együttesen Ti-ként kezeli a tanár, akkor átlép a többes szám nyelvi tartományába.
A többiekhez fordulva az előbbieket Ők-ként, saját véleményét is hozzátéve Mi-ként értelmezheti, stb.
A tanár a monológjában mindezt – amíg kell, magyarul és – a célnyelven megmutatja, és a kórussal elismételteti.
Összegzés:
A Csoportos Kontrasztív Csevegés hurkolt láncbeszélgetéséhez nincs, és nem kell szigorú eljárásrend. Minden tanár kedvére mozoghat a témák és a nyelvi kontrasztok világában, és reagálhat a tanulók megnyilvánulásaira. Az óra bármely részébe beiktatható a kontrasztív csevegés. Lehet egyszer rövid, pár mondatos, máskor hosszú.
Ha minden nyelvórába beiktatunk csoportos kontrasztív csevegéseket, akkor az ismétlődésektől mindenki számára egyre ismerősebbé válnak a tanár által használt nyelvi eljárások. A kérdezés technikái éppúgy, mint a feleleteké, a ragozott kifejezések és névmások, a mutató szavak, stb. automatikus használata. A “most”-tól és pl. a folyamatosságtól vagy éppen a befejezettségtől az időbeliségeket teljesen bejárhatják. Helye van a feltételes beszédnek, és szinte elkerülhetetlen a függő beszéd.
A megismert nyelvi eljárások sokféleségét, az automatikus használatukat lehet és kell – észrevétlenül, kitartóan – gyarapítanunk! Eközben minden nyelvtanuló megéli, hogy máris képes használni, a beszélgetésbe bekapcsolódni a tanult nyelven.
A tanulók külön magyarázat nélkül is eltanulják a tanáruktól a kérdezés és a teljes válasz alakítás technikáját. Így juthatnak el a célig: a grammatikailag korrekt, szabad beszédig – a teljes nyelvtan terepén! Minél hamarabb, annál jobb. Már egy csekély, akár minimális szókincs birtokában is!
Nem kell tehát a szókincset szakadatlanul és szándékosan növelnünk!
Ezek a szabad beszélgetések a tapasztalatok szerint nagy mókává válhatnak, miközben érthetően és sűrítve tartalmazzák a nyelvi megkülönböztetéseket, a grammatikát. Ez a módszer a folytonos nézőpontváltásban hasonlít az anyanyelv megismerés legfontosabb folyamataihoz, és ez a felnőtt tanulókkal is remekül működik.
E módszer kipróbálása a tanár számára nem kockázatos. Csak, mint minden, ami szokatlan, a kezdetben fárasztó, amig beleszokik. Megéri. Aki maga számára hangfelvételt készít az ilyen beszélgetéseiről, és visszahallgatja, megnyugszik. Látni fogja, hogy kis hibaszázalékkal és nagy élvezettel messzire jutnak a nyelvtanulói. A módszert lehet jól, jobban, és – ez a jövő kihívása – optimális hatékonysággal használni. Akárhogyan is használjuk,
nem lehet elrontani!
Nyelvtanári tapasztalatok:
Nyelviskolákban és magántanítványoknak oktatok angol nyelvet. Korábban is sokat kutattam, hogyan tudnék egyszerre hatékony és élvezetes órákat tartani a diákjaimnak. Rengeteg módszert kipróbáltam, olyanokat is, melyek Magyarországon alig, vagy semennyire sem ismertek. Az STT kártyák használatának köszönhetően a tanulók sokkal nagyobb kedvvel vesznek részt az órai beszélgetésekben. Az előre bekészített válaszoknak hála nincs többé félelem a megszólalástól, a diákjaimmal folytatott csoportos csevegések pörgősek, vidámak. Mivel több különböző szinten is oktatok, ezért lényeges számomra, hogy a kártyák bármikor, bármilyen szintű tanulók esetén bevethetőek.
Ronkay György, angoltanár
Az életből kaptuk e módszerünkhöz a sugallatot:
Egy kutyáját sétáltató hölgynek a kutyájával folytatott párbeszédéből derült ki a lényeg:
minden feltett kérdés után egy monológban a hölgy találgatta, értelmezgette a kutyája viselkedésének okát, célját, lehetőségét. Minden feltételezését megbeszélte vele.
Sejtésünk igazolódott: a bölcsődei gondozók – a “nyelvi szülő” ösztönös magatartásával – hasonló módon beszélgetnek gyerekeinkkel.
Nosza, találjuk meg a helyét az idegen nyelvek tanításban is!