Csányi Vilmos

Állati kommunikáció – emberi nyelv

Konrád Lorenz nagyon élvezetesen ír az állatok „beszélgetésérôl” a Salamon király gyűrűje című könyvében, de, ha figyelmesen olvassuk könyvét, kiderül, hogy ez a beszélgetés csak elemeiben hasonlít a mi megszokott társalgásainkhoz.
Az állatok között is elôfordul, hogy találkozáskor üdvözlik egymást; legközelebbi rokonaink, a csimpánzok találkozáskor kezet ráznak, és cuppogós puszikat váltanak, az ismerôs hímek emellett egymás herezacskóit is megemelgetik, ez is az üdvözlés része, mert fontos információt közvetít az ismerôs erônlétérôl. Ugyancsak gyakori a szándék és a belsô állapot jelzése. „Dühös vagyok”, „éhes vagyok”, „menj innen”, „gyere ide, szeress egy kicsit” pl. a lehetséges üzenet.
Elôfordul, hogy a kommunikáció a külsó világról szól, az állatok jelezhetnek külsô veszélyt, hasznosítható táplálékforrást. De mindennel együtt a lehetséges üzenetek száma nagyon kevés, még a legfejlettebb majmok sem képesek 20-25 üzenetnél többet váltani.
És ami talán a legfontosabb, az üzeneteket nem tanulják, a jelzések veleszületett tulajdonságok alapján jelennek meg, vagyis az állati kommunikáció világa genetikai alapokon nyugszik, és teljesen zárt. A jelzések az állati élet fontos szabályozó tényezôi, segítségükkel az állatok képesek viselkedésük összehangolására, a fölösleges erôkifejtések elkerülésére, de az állati kommunikáció alkalmatlan gondolatok közlésére, leírásokra, elbeszélésekre, tervek készítésére, a múlt, a jövô megidézésére, ami viszont az emberi nyelvek legfontosabb funkciója.

Az emberi evolúció során – többmilliós évvel ezelôtt – volt egy periódus, amikor az ember elôdei kicsi, egymástól jórészt elszigetelt csoportokban éltek. Egy ilyen csoport működése akkor igazán hatékony, ha nem kizárólag viselkedés-genetikai eszközökkel oldja meg akcióit, hanem felhasználja tagjai tanulóképességét, tapasztalatát is, ha képes valamilyen módon összehangolni a csoport-tagok tevékenységét. Az állati csoportok az ilyen feladatokat jobbára csak velükszületett eszközökkel képesek úgy-ahogy megoldani. Az emberréválás során az emberi faj számos olyan biológiai tulajdonságot fejlesztett ki, még a nyelv megjelenése elôtt, amelyek a csoporttevékenység egyre hatékonyabbá tételét szolgálták. Az ember egyedül az arc mimikájával képes 250-300 különbözô üzenetet átadni fajtársainak, az empátia segítségével képesek vagyunk társaink lelki állapotába beleélni magunkat, mozgással, imitációval leírhatunk tárgyakat, akciókat, elmesélhetünk elképzelt vagy megtörtént eseményeket. Könnyen kialakítható a közös tevékenység, ha a vadászat elôtt valaki utánozza azokat az állatokat, amelyeket elejteni szeretne, így a különbözô vadászok meg is vitathatják, milyen zsákmányra induljanak. Ilyesmire az állatok nem képesek, fajunkat viszont az effajta nyelvelôtti kommunikációs eszközök már gondolatok közlésére, sôt absztrakcióra is képessé tették, és az embercsoportok hihetetlenül eredményesek lettek.
A további evolúció során aztán a gondolatközlés legújabb formája, legcsodálatosabb eszköze, a beszélt nyelv is megjelent. Valószínűleg nem olyan régen, talán csak a Homo sapiens kialakulásával, néhány százezer éve.
A beszélt nyelv lehetôvé tette, hogy a cselekvés és a gondolat teljesen különváljon.

Amikor egy állat valamilyen jelzést ad, akkor valamit csinál is … éspedig éppen azt a dolgot, amelyrôl a jelzést küldi, mert az állati jelzés állapotot jelez. Az emberi szó elválhat a tettôl. Megbeszélhetjük, elképzelhetjük, hogy mit kellene csinálni, kiválaszthatjuk a legjobb változatot, elôre felkészülhetünk akcióink esetleges következményeire. Tervet készíthetünk, szerepeket alakíthatunk, feladatokat oszthatunk ki. A nyelv segítségével képesek vagyunk valamilyen dolgot, jelenséget, embert, akciót egészen pontosan leírni annak, aki még nem látta; ezáltal olyan ismereteket használunk, amelyek mások tapasztalatain alapulnak. A nyelv segítségével végiggondolhatjuk, nemzedékek tapasztalata alapján kicsiszolhatjuk, hogy a mindennapi életben egyes tevékenységeket hogyan kell elvégezni, hogy az számunkra a legtöbb haszonnal járjon.

A beszélô ember csoportjai nyelvi kultúrát alakítottak ki, amely generációk ezrein keresztül szolgált védôburokként. A kultúra apró buborékaiban nôtt fel az ember, minden gondolatát, képességét, lehetôségét ez a buborék szolgáltatta.
A nyelvi kultúra választ adott a végsô nagy kérdésekre is, a legendák, mítoszok megmondták, honnan jövünk, hova tartunk, támpontot adtak arra nézve, hogyan éljünk. A nyelv segítségével megfogalmazhatók a minket körülvevô világ törvényei, működési mechanizmusai; aki nyelvet beszél, az sokat tud a világról, és a nyelv segítségével alakíthat a világon. A mágiától a tudományig terjedô fejlôdés így finomította azokat a nyelvi eszközöket, amelyekkel környezetünket megértjük és befolyásoljuk.

Amikor a csoporttársadalmak sokféle kis kultúrája elszaporodott, és nagy társadalmakba nôtt össze, új feladatok jelentek meg. Már nemcsak a saját nyelvünk, a saját kultúránk védôburka állt rendelkezésünkre, hanem megnyílt a lehetôsége, hogy mások – idegenek, eltérô gondolkodású kultúrák – eszközeit is felhasználjuk.
Amikor egy nyelvet elsajátítunk, belépünk egy másik kultúrába.

A második, harmadik nyelv elsajátítása nemcsak azt jelenti, hogy megtanulunk valamiféle könnyen alkalmazható szabályrendszert, és ezen keresztül majd kényelmesen fejezzük ki az anyanyelvünkön megfogalmazott gondolatainkat idegenek számára, hanem azt, hogy elsajátítunk egy másféle gondolkodásmódot, egy másféle kultúrát, hozzáférünk más környezetben élô emberek évezredes tapasztalataihoz. Az értelmes nyelvtanulás ezért nem szabályokon, hanem mintákon, kontextusokon, az adott kultúra ismeretén alapszik.
96. szeptember

Tovább a következő cikkhez |Vissza a tartalomjegyzékhez