Makara György
A
siker fortélyai
Mint az anyanyelvet: az idegen nyelvet is a használatából,
akár minden magyarázat nélkül is megérteni! Az erre való képességünk velünk együtt
született. A dolgok értelmezési lehetôsége és a megértés hirtelen villan át az
agyunkon, s mint a villám fényében, tájékozódni tudunk, átlátjuk az összefüggéseket.
A saját felismerés, mint az éles kontúrú látvány mély emléknyomot hagy maga után.
Olykor egy életre szólót.
Az agykutatás eligazít?
A modern
agykutatási eredményekbôl ismert, hogy a beszéd és vele a nyelv használata nagyon
sok – nem is tudni még, hogy hányféle – agyi művelet együttvéve. A jobb agyféltekénkkel
értjük meg a beszéd hangsúlyait, a beszélô szándékait, a szavak „mögötti” közlendôt.
A bal agyféltekén külön központja van a nyelv megértésének, külön az aktív használatának,
a konkrét, az elvont fogalmak megértésének, a szótalálásnak, a beszéd folyékonyságának,
a nyelvtani szabályok értelmezési képességének és így tovább.
Ugyanez kell
minden egyes idegen nyelvhez is. Ezek és fôleg összecsiszolódott, összehangolódott
működésük nem alakulhatnak ki csak úgy „ukmukfukk”! A beszéd megértésének a képessége
az alap. A természetes nyelvelsajátításban ez mindig megelôzi az aktív beszédet.
A
tanulással kapcsolatos legújabb agykutatási eredmények közül kiemelkednek azok,
amelyek az alvás szerepét kívánták tisztázni. Kiderült, hogy a napközben észlelt
dolgok megtanulásában valami nagyon fontos történik a rákövetkezô alvás során.
Alvás
közben elrendezôdnek, konszolidálódnak a megelôzô éber idôszak hatásai. Nemcsak
az embereknél, hanem kísérleti patkányoknál is így találták.
Az emberek az
alvást követôen jobban teljesítették tréningfeladataikat, mint a megelôzô napon.
Nem számított viszont, hogy a tanulás közvetlenül az alvás elôtt folyt, vagy sokkal
megelôzte azt.
Forradalom kell?
„A nyelvtanító módszerek eredményei
között nincs különbség, csak a körülöttük vert por nagyságában” – írja könyvében
dr. Dálnoki-Fésűs András összehasonlító mérésekre alapozva.
Egyfelôl az eredményesség,
másfelôl a minden igyekezetnek ellenálló sikertelenség. A nyelvtanulók csupán
25%-ának felel meg az iskolai tanulási-tanítási stílus. A maradék 75%-nak nem
– tudjuk meg egy kanadai kutatás eredményeibôl. Revolúcióra van szükség.
Ami
biztos
Idegenben, vagy ahogy a szaknyelv mondja: a célnyelvi környezetben
szinte minden motivált ember képes a nyelvet használható szinten elsajátítani.
Négyéves korában az egészséges gyerekeknek szinte mindegyike, felnôttkorban
pedig az emberek 6–7%-a még anyanyelvi szinten is képes erre. Vajon miért nem
ilyen sikeres a szervezett nyelvoktatás?
Talán alábecsüljük a nyelvtanulás
nehézségét. Tudjuk-e például, hogy a nyelvek mind magukban a fogalmaikban is,
a nyelvtani rendszereikben is különböznek egymástól, s hogy a nyelv váltásakor
egész viselkedésünkben és egész gondolkozásunk struktúrájában is váltanunk kell.
Nem
szavak cseréje tehát, s nem is szóismeret tehát a nyelvtudás! Nem holmi egyszerű
szabályalkalmazási, nyelvi gyermekjátékról van szó, mint amilyen pl. a „Hajmási
Péter, Hajmási Pál” dalban a Péter és Pál szavak szünetre vagy hümmögésre való
cserélgetése.
A kifejlett anyanyelvhasználatig is az elsô korszak a hallgatás,
a megértés kora, a „tanúkorszak”.
Évek telnek el a hézagos megértéssel, a
rejtélyek fejtegetésével, a félreértések helyesbítésével és alkalmazási bizonytalansággal.
A második nyelv tanulásában ezt – bizony – nem kell megismételni! Az anyanyelvi
fordítás átsegít a megértés nehézségein.
A legfontosabb: a beszédben lévô stabil
elemeknek – ahogy a lélektanban nevezik – az alakzatait megismerni.
A
beszédbôl ezeket a stabil szerkezeteket, a szótöveket, a képzôket, a jeleket és
a ragokat és fôleg ezek magasabb szintű szervezôdéseit kell – és itt a lényeg!
– automatikusan, egy pillanat alatt felfedezni, kiszűrni. Azt, aminek alapján
akkor is rájuk ismerünk, ha beszédhibás, netán dadogó vagy hadaró ember ejti ki
ôket.
(Közbevetôleg egy tanulság: az idegen nyelvi beszédértés-központunkba
beleépülô kiejtési alakzatokat ne torzítsuk el – a saját kiejtésünkkel!)
A
hagyományokkal szakítva – ha másért nem, legalább ezért – tartózkodjunk a helyes
mintát nélkülözô, túl korai saját megszólalástól, bármilyen nagy csábítást érzünk
is rá. „Önfertôzést” okoz. A nyelvet helyesen beszélôk megértése a tét.
Nyelvtanfolyamon
a tanulótársainktól, vagy mesterünktôl való fertôzôdés szinte elkerülhetetlen.
Ellensúlyozni kellene sok és sokféle eredeti kiejtési minta hallgatásával.
A
hagyományos nyelvtanári munka alapja – általában – az a rejtett elôfeltételezés
volt, hogy a tanulót kezdettôl fogva beszéltetni kell. S hogy a tanuló ne akarhasson
bonyolultabb dolgot is mondani, a nyelvtan összefüggô rendszerét nem mutatták
meg neki, szinte rejtegették elôle. Úgy gondolták, a hibátlan, önálló szövegalkotásra
kell mielôbb megtanítani. Egyszerű mondatok készítésével – hogy ne mondjuk: fabrikálgatásával.
Csakhogy
annak, aki ezt teszi, elég, ha szavakat, szabályokat helyettesít csupán, s hozzá
a gondolkodását még nem kell, és többnyire nem is tudja az idegen nyelvűre átkapcsolni.
Lássuk
be: a pontos szabályismeret és alkalmazás ráér. Hová is rohannánk vele? Mert a
részek fokozatosan összehordott halmaza nem válik magától működô egésszé, legfeljebb
egy-egy csekély, speciális adottságú tanulórétegnél. Az egynyelvű többség számára
szakadék rejtôzik a két dolog: a nyelvrôl szóló tudás és viselkedésbeli alkalmazása
között.

E
szakadék fölött a híd – mint már mondtuk az imént – az idegen nyelven való megértés,
a nem anyanyelvi gondolkozásra való átkapcsolás.
A megoldás
Megszoktuk:
a nyelvtanulásban minden új lecke új, ismeretlen történet új, ismeretlen szavakkal
és új nyelvtani szerkezetekkel. Sok magyarázat kell a megértésükhöz.
Ha viszont
mondatonként elôre megadjuk a szöveg fordítását a kazettán, nincs igény a magyarázatára.
Lehet, s legyen a lecke szövege hosszabb, sôt, kifejezetten hosszú. Lehet az,
ha nem hoz újabb és újabb ismeretlenségeket. S legyen is, mert így könnyen észrevesszük
az összefüggéseket a nyelv használatából. Mint az idegenben folyó nyelvelsajátítás
során. Csakhogy itt most megértési nehézségek és félreértések nélkül.
A nyelv
grammatikai szerkezetének hónapokon, éveken át való rejtegetésére sincs tehát
szükség. Minél elôbb rátekintés kell a nyelvtan rendszerére, hogy az idegen nyelvi
beszédértési központok szervesen kiépülhessenek.
A biflázás elkerülhetô?
Tennünk
kell azért is valamit, hogy a nyelvelsajátítás ne legyen lélekölô taposómalom.
Ne kelljen például a legközelebbi nyelvórára a tanulónak feltétlenül minden újdonságot
„megtanulni”. A szándékos memorizálás, a biflázás, nagyobbrészt elkerülhetô, egyébként
meg kellemessé tehetô. Miként az idegenben folyó nyelvelsajátításban.
A
biflázásban leginkább az a lélekölô, hogy érdektelen, unalmas tevékenység, és
ráadásul csekély eredménnyel jár. Azért, mert teljes, feszült figyelmünket valami
olyan dolog felé kell kényszerítenünk, amit már ugyanabban a formájában, pont
ugyanúgy, „ezerszer” láttunk, ill. hallottunk.
Már az is segít, ha csupán
szórt figyelmünket irányítjuk – de csak az ismétlései során – a megtanulnivalóra.
Erre jó pl. a magnóval folytatott „háttér-tanulás”. A másik lehetôség, hogy a
figyelem feszültségét oldjuk: a sokszori ismétlést passzív megfigyelôként – akár
pl. relaxálva – éljük meg. S íme, harmadiknak a legfontosabb: legyen a tananyag
érdekes, változó, változatos, emlékezetes. A megjegyeznivalót mindig máshonnan
nézve vagy legalább mindig más-más alakban mutassa meg, de oly sokszor, oly sokféleképpen,
hogy spontán megismerése és megjegyzése bekövetkezzék.
A nyelv ugyanis nem
biflázandó „értelmetlenség”, és a nyelvet tanuló ember magas intelligenciájú élôlény,
aki minden magyarázat nélkül, önerejébôl képes megsejteni, felismerni az emberi
nyelv belsô összefüggésrendszerét, egyszerűen a nyelvhasználat alapján.
Olyan
tananyag kell tehát, amely alkalmat teremt az embernek az értelmes nyelvtanulásra.
Olyan, amelyik tálcán kínálja a felismerô, megsejtô képességnek a jobbnál jobb
alkalmakat.
Sok és nyelvileg változatos szöveget ajánlunk tehát ugyanarra a
tananyagrészre – a hagyományos nyúlfarknyiak helyett. A bennük rejtôzködô összefüggéseket
a tanuló könnyebben átláthatja. A saját „felfedezés”, ha sikerül, igazán emlékezetes,
örömteli élmény.
Egyébként az idegen nyelv megértésében már a beszéd puszta
érzékelése is nehézség. A hangjaiban, ritmusában, hanglejtésében és hangsúlyában
egyszerre megfelelô produkálása vagy csak utánzása szinte lehetetlen.
E halmozott
nehézségeket csökkenti, ha a szavak más-más szomszédságban, a mondatok többféle
szórendben mutatkoznak meg, hogy a szóhatárok szinte maguktól tisztázódjanak.
Fontos még, hogy sokféle kiejtésben és más-más tempóban is lehessen a szöveget
meghallgatni.
A lényeg
A lényeg azonban a részletek helyett
az egész mondanivaló megértésében és elképzelésében van. Hogy a beszéd – „azonnali
behívóval” – a képzeletbe idézze az általa megnevezett dolgot és viszonylatot.
Mindenfajta logikai elemzés nélkül.
A sorrend
Ezt, a beszéd
„magától értetôdô megértését” kell a tanulás elsô fordulójában elsajátítani. Hogy
aztán arra éretten, a tanulók maguk is megszólaljanak saját maguk által alkotott
szövegekkel. És addig? Folyjék az erre való felkészülés: a fonetikai bázis kiépítése,
utánozás, ismételgetés, szövegek átalakítgatása.
Célszerű a kazettákról a nyelvleckét
az elsô alkalommal a maximális aktivitás és a maximális figyelem mellett hallgatni,
mert az újrahallgatáskor a figyelem már automatikusan „takarékra kapcsol”. Jó,
ha felütjük a könyvünket is az adott leckénél, és olvasva is követjük a szöveget.
Úgy teszünk, mintha egy „play back”, azaz egy utánjátszási feladatra, fellépésre
készülnénk. Szájunk már rááll a szövegre, arckifejezésünk, mimikánk a helyzethez
illô, a szöveget máris lefordítjuk a mozdulat, a testtartás, a mimika nyelvére.
S amikor ez véget ért, következhet az elolvasás és a felolvasás. Értelmesen
és minél gyorsabban. Érdemes mérni, és érdemes feljegyezni a felolvasás idôtartamát.
Kijátszható-e
az agy?
Sem a mindenkit izgató altatásos, sem a fenntartásokkal figyelt
hipnózistechnika jegyében folyó nyelvtanulási próbálkozásokból nem lett gyakorlat.
Okkal. A géppel segített relaxálás viszont egyrészt mint a nyelvtanulás megkönnyítôje,
másrészt mint az életminôség javítása, egyre terjed. Egyébként nincs benne semmi
rendkívüli, semmi misztikus. Ha a tevékeny állapotban minket érô hatások az alvás
során rendezôdnek el az agyunkban, ugyan miért ne lehetne ez így, – sôt jobb hatásfokkal
– az éber, de nyugodt relaxálás közben észlelt dolgokkal is?
Meglepô, hogy
sokan még a „hitvitát” sem vállalva kijelentik, hogy „nem hisznek benne”, pedig
egyszerű tény csupán, hogy a relaxációs tanulás eredményei tudományosan igazoltak
és jók. S erre vannak jó okok is. Az például, hogy relaxálás közben alig van olyan
külsô és belsô inger, amely zavaróan társulna az éppen tanult információkhoz.
Így persze jobb a koncentráció foka. Azután az is, hogy ellazuláskor az agyban
fokozódó alfa-aktivitás mutatkozik – azaz ilyenkor a REM alvásfázishoz valamelyest
hasonlóan működik az agy.
A megújulás
Ez a technika egy
új igényt teremtett, éspedig egy teljesen újfajta nyelvi tananyagra. Olyanra,
amely testi tétlenségben is használható. S mint az élet más területén, az új igények
itt is elôre nem látott, további fejlôdésnek kiindulópontjaivá válhattak: ezek
a tananyagok ugyanis eleve alkalmasak mind a relaxálás nélküli, ún. háttértanuláshoz,
mind az éber, önoktató tanuláshoz, sôt, a csoportos foglalkozásokhoz is. Tanári
segítséggel és anélkül is. Ezért aztán az egész nyelvoktatásra kihathatnak.
A
kihívás
Bizony nagy kihívás olyan, kazettáról hallgatható tananyagot
készíteni, amely magától rávezeti az elmét az új nyelv belsô összefüggéseire.
Valahogy úgy, ahogy ez idegenben, a természetes, spontán nyelvelsajátítás során
történik, csakhogy koncentráltabban és könnyebben. A rávezetô elemeket sokkal
szűkebb idôkeretek között megmutatva, egymás társaságába gyűjtve.
Ehhez egy
új tanulási-tanítási módszer is kell. Szólamszerűen: sok szó kevés alakja helyett
kevés szót, de sok-sok alakjával! A szöveg megértését mindenfajta kerülôút nélkül
érjük el: a fordítást egyszerűen mind a könyvben kinyomtatva, mind a hangfelvételen,
a kazettán is megadjuk.
Már a kezdô tanszöveg is bepillantást nyújthat a nyelv
szinte teljes formakincsébe, mindenfajta magyarázgatás és minden tabu nélkül.
Megmutathatja a nyelvtani rendszer gazdagságát. Teheti. Az anyanyelvi fordítás
révén a jelentés nem kíván magyarázatot.
A szókincset ez a módszer nagyon sokszor,
sokféleképpen megforgatja, hogy az ismételt találkozások száma a spontán megjegyzéshez
elég legyen.
A redundancia dicsérete
A szöveg jelentésének
közvetlen és akadálytalan megértését fokozza, ha nem váltunk mondatról mondatra
témát. Vagyis redundánssá, önmagát ismétlôvé tesszük a tanszöveget. A képzelet
számára stabil helyzetet teremtettünk. A figyelem szinte kizárólag a tanulnivaló,
azaz a mondanivaló nyelvi megjelenítése felé fordul.
Hány legyet is?
Az
anyanyelvi fordításnak köszönhetôen egyrészt mindenki könnyen kikövetkeztetheti
a mondatból a számára ismeretlen részt, ill. részletet.
Másrészt: nem kell
a leckék új szavait rögtön „megtanulni”.
Amikor újra elôfordulnak, akár ismerjük
ôket kívülrôl, akár nem, akkor is újra segíti a megértésüket az anyanyelvi fordítás.
Harmadrészt:
így még egy írni-olvasni sem tudó gyermek is önállóan és akadálytalanul ismerkedhet
meg az idegen nyelvvel. Élvezettel, sikert megélve, minden különös erôfeszítés
és mindenfajta külön segítô magyarázat nélkül is. Kell-e ennél nagyobb serkentés,
motiváció a tanuláshoz?
…és az önálló beszéd?
Lassan, fokozatosan,
természetesen! A kezdô nyelvtanuló aktív szövegalkotása maradhat és maradjon is
távolabbi cél! Mert bármennyire szeretné is már, miért is kellene a kapaszkodás
nélkül felállni nem tudó kisgyereket – balettoztatni? Vagyis: „Lassan járj, tovább
érsz!”
Említettük már a nyelvet sokoldalúan megfigyelô „tanúkorszakot”. Ennek
során alakulnak ki azok az agyi kapcsolatok, amelyek a beszéd megértését, vagyis
közvetlenül a tanult nyelven való gondolkozást szolgálják. Enélkül szabad beszéd
aligha lehetséges.
Ha a visszakérdezés és a szövegaprítás technikájára példát
adnak a nyelvleckék, nagyon hamar rákaphat a kezdô nyelvtanuló is. S ott vannak
az ezernyi helyzetben használható, rövid beszédpanelek, „kommunikációs ászok”!
(Mint pl.: Ez fantasztikus! Tényleg? Ki hitte volna? Nahát! Érdekes! Óriási! És
hogy tetszett? Élvezted? Biztos? Ez aztán a szerencse! … stb.)
Bárki könnyen
kivághatja ôket egy-egy társalgási szituációban, s hagyhatja a szót a partnerénél.
Az
artikulációs gyakorlatok, az utánzás, a felolvasás, egy-két mondat emlékezetbôl
elmondása összeköti a megértés agyi központjait az épülgetô beszédprodukáló központokkal.
Ahhoz,
hogy majd beszélni tudjunk, fontosabb, mint gondolnánk: mondjuk el a szöveget
pl. elôször suttogóra fogva, majd félhangosan, késôbb pedig „színészkedve”, nagy
átéléssel, pl. érzelemgazdag, majd az értelmet túlhangsúlyozó elôadásmódban, szinte
hadarva, gyorsan is. Mert így a szöveg és értelme együtt jól beépül a spontán
viselkedésbe.
A beszédértés és az aktív beszéd képessége között összeköttetést
teremt, ha a hallott szöveget lefordítjuk a mozdulat és a mimika nemzetközi nyelvére.
Ez élvezetes is lehet, miként zenehallgatás közben a ritmust átvenni, a karmestert
imitálva titokban dirigálni.
Türelem tehát! S mit tegyenek a türelmetlenek,
ha siettetni akarják saját megszólalásukat?
Olvassanak sokat! Fennhangon.
A
jó tanár – aranyat ér!
A tanuló felmerülô tényleges problémáira természetesen
meg kell hogy lelje a magyarázatot. Erre jó a könyv. És a jó tanár, aki aranyat
ér.
Tényleg, mi is legyen a tanár szerepe az ilyen nyelvtanulásban? Nyilván
más lehet az végre, mint eddig. A kevés tapasztalat azt megmutatta már, hogy képzett
nyelvtanár erre örömmel, hamar és könnyen rátalál. Korai lenne tehát errôl értekeznünk.
S
hogy a további a lehetôségekre is pillantsunk: egy kicsit fantáziáljunk! Képzeletünkben
fordítsuk meg a tanuló egyéni és a tanárral közös munkájának sorrendjét! Mert
mi is lenne, ha a nyelvóra elôtt, már korábban egyedül, öntevékenyen ismerkednék
meg a tanuló a tananyaggal? Így, saját tempójában, lehet, hogy jobban elvégzi
feladatát, és az intelligenciája is közben – ill. a rákövetkezô alvás során –
észrevétlenül megteszi a magáét. És most, hogy az alvás során a tanuló agyában
már konszolidálódott a felvett ismeretanyag, most kerülhet sor a feldolgozására,
begyakorlására. Most kerülhet sor annak tanárral való közös gyakorlásra, tréningre:
azt gyakorolja a tanuló, amire már képes, s nem azt, amire még nem.
Az
út szakaszai
Mint látjuk, elôbb a beszéd megértésének, azután aktív
használatának képességeit kell kifejleszteni. Ez tehát több tanulási fordulót,
több tanulási ciklust igényel.
Az elsô fordulóról bôséggel esett már szó. Mondjuk
ki a lényegét: a beszédértéshez nélkülözhetetlen, viszonylag csekély szókincsen
túl a – hogyan is nevezzük? – a megértési nyelvtant vagy passzív nyelvtant kell
benne elsajátítani. És ennek a tapasztalatból való tanulásnak még semmi köze a
nyelvtan tételes szabályainak ismeretéhez.
A második fordulóban a szókincs
bôvítésén túl az arra érett nyelvtanulónak jó a nyelvtan tételes szabályaival
való ismerkedés is. Elsôsorban a bonyolultabb szerkezetek pontos megértésében
való eligazítás végett, de fôleg az egyszerűbbek alkalmazásának céljából.
A
harmadik forduló azután a bonyolultabb nyelvi szerkezetek aktív használatának
tudatosítása, begyakoroltatása és persze a szókincsnek egy életen keresztül folyó
bôvítése lenne.
‘95. április
Tovább
a következő cikkhez |Vissza a
tartalomjegyzékhez