Referenciák

Sikeres nyelvtanulás – akár tanár nélkül is –
az erre készített tananyagunkkal, különleges módszerünkkel

5 perces rádióinterjú a Váci Püspökség – EKIF – által fenntartott Karolina Katolikus Általános Iskola angoltanárnőjével a QLL módszer iskolai használatáról.

“… A negyedikes osztályosokkal kezdtem el én is ezt a módszert venni. Nagyon jó tapasztalataim vannak vele. Szerintem ennek a korosztálynak kiválóan alkalmas ez a módszer. Jól tudunk haladni, érdekes gyerekeknek, nem terheli le őket. Vidám, vicces a történet, amiket együtt veszünk, és nagyon szeretik a gyerekek. Mindig várják a következő részt. Így egy élmény az angol óra, élmény így tanítani. Nem kell szódolgozatot íratni, nincsen ez a stressz, megszűnt a versengés az órákon. Tudunk együtt dolgozni. Mindenki élvezi az órákat, és együtt dolgozik.

– Riporter: Úgy kell ezt elképzelni, hogy el lehet felejteni egy tankönyvet, egy munkafüzetet az órán?

– Teljesen. Nincs szükségse tankönyvre, se munkafüzetre. Egy darab füzetre van szükség, amit én nagyon fontosnak tartok. És amit a gyerekek tényleg saját maguk díszítenek ki, saját maguk töltenek ki, vezetnek. Ez az egyetlen eszközük a tolltartón kívül, amit az órára hozniuk kell.


Az első “14 nap alatt – németül”-rekord (1995)
Hajdú Zsuzsanna orgonista,

akinek 14 napos, önálló némettanulási rekordja valódi sajtó-szenzáció lett.
Teljesen kezdő létére két hét alatt eljutott olyan túlélési szintre, hogy Bécsben a Zeneakadémia orgona-tanszakára a felvételi vizsgát német nyelven sikeresen letette!

Naplójába ezt írta a 14. napon:
“…Egyébként ezt a módszert nagyon tudom ajánlani mindenkinek, akár ebben a tempóban is. Fogyókúrázóknak különösen – mert két hét alatt lefogytam bizony – ugyanis alig volt idő az evésre. Alvásra még kevésbé, de úgy érzem, volt eredménye és értelme. A németezés kedvéért azért a bécsi felvételimre az orgona-gyakorlást mégsem hagyhattam el. De kibírtam. Igazán szerencsés vagyok, hogy ezt a lehetőséget kaptam. “




Autózás közben önállóan tanult,
és két Rigó utcai középfokú nyelvvizsgát tett

Néhány évvel ezelőtt megvásároltam Önöknél a VillámAngol és a VillámNémet tananyag sorozatokat. Általában házimunka vagy utazás közben hallgattam őket. Múlt év szeptemberétől a feleségem beiratkozott egy angol nyelvtanfolyamra, hogy szóbeli nyelvvizsgát tegyen.
Elhatároztam, hogy én is jelentkezem középfokú nyelvvizsgára, és kipróbálom élesben a VillámMódszert, minden külső segítség nélkül. Kerek két hónapon át naponta 3-4 órát hallgattam a Dialóg, az Idioms és a Praxis tananyagok kazettáit, majd a „Rigó utcai” középfokú angol szóbeli vizsgát 2002. március 9-én sikeresen letettem Debrecenben.

2002. 07. 15-én
Szívélyes üdvözlettel: Simkó Zsolt közgazdász

A „Villám módszer” segítségével német nyelvből is sikeres középfokú nyelvvizsgát tettem. Hallgattam a kazettákat autóban, buszon, vonaton. A nyelvvizsga előtt 3 napig napi 4-5 órában a beszéltető-ügyesítő kazettákat újra végigvettem, és ez elég volt ahhoz, hogy sikerüljön a vizsgám.

2004.02. 28-án
Üdvözlettel: Simkó Zsolt sk.


A szuperintenzív és intenzív nyelvtanfolyamainkról

45 tanulóval 4 héten át, napi 8 órás VillámAngol-tanfolyam 2002-ben, Herencsényben

15 perces részlet a Duna Tévé dokumentumfilmjéből:



A Cserhátban lévő Herencsény községben 2002 júliusában került sor erre az első, egyedülálló nyelvoktatási kísérletre. Az izgalmas kérdés az volt, hogy lehet-e nyelvtanfolyamot tartani, s ráadásul közmelegelégedéssel, és sikerrel a digitális VillámAngol Tangó tananyagunkkal egy ilyen nagy óraszámú, ilyen hosszan tartó, ilyen rendkívül nagy létszámú, ráadásul különböző nyelvi szinten lévő, vegyes korösszetételű csoporttal.

Lehetett!

A csoportban a 8 éves és az 56 éves nyelvtanuló együtt gyakorolt: kisdiák és felnőtt, kezdő és a középfokú nyelvvizsgás. A napi 8 órás, 4 hetes tréninget a résztvevők élvezték, és végig kitartottak. Általános elégedettség mellett 14 sikeres nyelvvizsgával zárult e különleges, közös tanulás.

“Egyszerűen elképesztő volt! Első pillanattól kezdve a teljesen ismeretlen nyelven mondatok tömege hagyta el számat, három hét múltán pedig ösztönösen szólni, folyékonyan beszélni tudtam. Egy hónap alatt értem el azt, amit más nyelvnél évek alatt. Ráadásul szinte játszva, magolás nélkül. Számomra is alig hihető, de tényleg igaz.” – írta a tanfolyam sztárja:

Juhász Beáta (21), aki angolból valódi kezdő volt, és  4 hét után sikeres szóbeli és írásbeli nyelvvizsgát tett. 
Az Intermediate (a Basic és az Elementary szint után) a harmadik szint a nemzetközi Pitman nyelvvizsga-szintek sorában. (Bea által elért, 60%-on felüli Pass teljesítmény Magyarországon C típusú alapfokú nyelvvizsgaként akkreditált.)


Diszlexia miatt felmentés, vagy nyelvtudás és sikeres nyelvvizsga?

Tanáraim az általános iskolától kezdve azt mondták, sohasem leszek képes megtanulni egy idegen nyelvet.

Diszlexiám és diszgráfiám
ennél a módszernél viszont egyáltalán nem okozott problémát. Gyorsan, kb. 1 év alatt megtanultam angolul, és középfokú nyelvvizsgát tettem a Budapesti Műszaki Egyetemen. Mi több, megszerettem a nyelvtanulást.

Balázsi Csaba (21) egyetemi hallgató

Ui..: A Corvinus Egyetemen az évkezdő írásbeli angol szintfelmérőn 60 pontból 56-ot szereztem, és ezzel csoportelső lettem. Azért nem kaptam 60 pontot, mert az a és o betűimet néhány helyen összetévesztették.


Túl a 60-on – 14 nap alatt használható nyelvtudás + sikeres nyelvvizsga?

A Magyar Televízió “Évgyűrűk” műsorában 2001-ben meghirdetett tafolyamon a 60-75 éves kezdők csoportjának sikerült: a 14 fő közül szinte mindenki átlépte az angol beszédértés és a megszólalás küszöbét, és ketten sikeres nyelvvizsgát is tettek!

Az első 14 napos tréning után a csoportból már ketten, Cseh Béla (70) és Selmeczi-Kovács Irén (63) sikeres Pitman Basic nyelvvizsgát tettek. A második 14 napos tréning után Horváth Lászlóné (63) és Czinkota Mihályné ( 67) a sikeres Basic nyelvvizsgát, Selmeczi-Kovács Irén pedig Basic nyelvvizsgája mellé sikeres Elementary nyelvvizsgát tett.

Meggyőződésem, hogy az oktatási reform ilyen, gyökerében más, korszerű módszerek bevezetésével lenne sikeres. Igy lehetne a diákok terhelését csökkenteni és a hatékonyságot növelni.

Cseh Béla (70)
bányamérnök

Úgy elrepült ez a két hét, mint egy pillanat. Kezdetben azt gondoltam, hogy mindegy, valahogy túlélem, és most szinte sajnálom, hogy vége.

Czinkota Mihályné (67)
könyvelő


Nyelvérzék – van, vagy nincs?

Általános iskolában oroszt tanultunk. Szorgalmas voltam, amit kiadtak, megtanultam. Akkor azt mondták: jó a nyelvérzékem. Középiskolában már angolt tanultunk.

Pocsék a nyelvérzékem, azaz nekem nincs is olyan, mondták ekkor. A főiskola utáni sikertelen nyelvvizsgám után ezt már én is beláttam. A fordulatot az első, kölcsön kapott Villám-tananyagok hozták. Zsongott a fejemben a sok egyszerű, de jól érthető kész mondattal a sok párbeszéd. Amikor aztán beszélni kezdtem, egyáltalán nem kellett szórenden, nyelvtanon gondolkodnom.
Másod-diplomámhoz nyelvvizsga kellett.

Egy TELC középfokú nyelvtanfolyamon a társak közt “király” voltam. A Villám-tananyagok emlékeivel gördülékenyen, szinte hibátlanul beszéltem. A nyelvtani tesztek sem okoztak gondot. A középfokú „C” típusú nyelvvizsgám nagyon jól sikerült. Mégiscsak van nyelvérzékem?!

Most németül tanulok. Fél évig jártam egy nyelviskolába, ahol a Villám-tananyagokkal dolgoztunk. Otthon és autóban hallgattam a VillámNémet Rutin-CD-it, és már merek, és meg is tudok szólalni németül. Pedig egy szót sem magoltam, sosem szótáraztam. Igy szeretek nyelvet tanulni.

2009. január
Simon Péter

 


Földközi-tengeri hajóút – 1998 nyara:

Teljesen kezdőkkel, öntevékeny tanulással 14 nap alatt – angolul, németül -, és már használható szinten!

Csak kezdő nyelvtanulók jelentkezhettek erre az önálló nyelvtanulási rekordkísérletre.
A résztvevők közjegyző előtt nyilatkoztak arról, hogy angolból illetve németből valódi kezdők.
A VillámAngol és VillámNémet tananyagokat csak az indulás előtt vehették át.
A résztvevők többsége már a második héten idegen ajkúakkal társalgott a hajón,
… és a jobboldali fényképeken szereplők az út végén többen sikeres nyelvvizsgát tettek.

Mit mondanak a résztvevők?


 

Önállóan, nulláról(!) indulva 10 hét alatt Goethe Intézeti középfokú nyelvvizsga

Nagy Domonkos vagyok. A kecskeméti Kodály Iskola cselló tanszakán 2006. júniusában érettségiztem. Rá 2 napra Münchenben felvételiztem a Zeneakadémián. Angolul már beszéltem, de a német tudásom csak 4 szó volt akkor. 3 hét múlva értesítettek, hogy felvettek. Az őszi kezdés feltétele: egy Zertifikat Deutsch nyelvvizsga bizonyítvány a Goethe Intézettől! “Ez lehetetlen”, mondták mosolyogva a nyelviskolákban, ahova bekopogtattam. Nem így a Relaxa Kft.-ben! dr. Makara György összeállított egy tanmenetet számomra a digitális VillámNémet tananyagukhoz.
A napi 8-12 óra munkát vállalva 10 hét alatt sikeresen letettem a megkívánt vizsgát.

Így már a 4. évet kezdem az akadémián. Hálásan gondolok a kemény 10 hétre és a digitális VillámNémetre. Köszönet  érte.
Németország, 2009. szeptember

Nagy Domonkos

 


“… egy anyanyelvi magántanár által nyújtott támogatást kaptam.”

Kedves Makara úr!

Néhány napja, június 23-án vásároltam meg a Villám Angol Tangó Maxi változatát. A hétvégém egy része (mintegy 10 órás időtartam) azzal telt, hogy az Önök programját használva angoloztam. Az első benyomásaimat az alábbiakban osztom meg:

  • A Villám Angol Tangó Maxi változata valóban anyanyelvi magántanárnak tekinthető, a DVD-ROM telepítő lemezének borítóján található “magántanár” kifejezés használata nem túlzás.
  • Mint innovatív megközelítést, ki kell emelnem a “zsonglőriskola” modul részt, és annak az egyes alábontásait. Ezek használatával az angoltanulás még “életszerűbb”. Az angol mondatok itt más-más igeidőben vannak, begyakorolható a helyes szórend, választékosan használhatóak a módbeli segédigék, illetve egyéb más „nyelvtani finomságokkal” is lehet találkozni. Külön élvezem azt, hogy nem nyelvtani szabályokat kellett memorizálni, hanem a mondatok nyelvtani szerkezetének felismerésével lehet mélyíteni az angol nyelvtani részt. Mindezek alapján könnyebben áll össze a kép, hogy nyelvtani szempontból mi és miért változik különböző szituációban.
  • Szintén nagyon jónak tartom, hogy lehetőség van a mondatok begépelésére és a helytelen részt a program eltérő színnel jelzi. Én a diktálás menüt használom, tesztelve magam, hogy kihallom-e a teljes mondatokat. Mindezek alapján az írás rész nemcsak a szavak helyes leírását rögzíti, hanem a diktálással a hallás utáni értést is fejleszthető.
  • Bele-bele néztem a tanmenetekbe, illetve a szabad barangolási lehetőségbe. Vélhetően én az utóbbit fogom jellemzően használni.
  • Amit még fontosnak tartok (leginkább más felhasználók miatt), hogy célszerű lenne a tanmenetben lévő lehetőségeket bővebben bemutatni. Gondolok itt arra, hogy egy-egy rész után mi következik, egy-egy résznek várhatóan mennyi az időigénye, stb. Ezáltal a programot használó tudni fogja, hogy például az íráskészség fejlesztésére mikor, milyen részeket követően kerül sor, illetve az egyes feladatok megoldására várhatóan mennyi időt kell fordítani.

Összegezve a leírtakat,
egy rendkívül jó és igen átgondolt programmal találkoztam, és ahogy, az első felsorolásban is írtam egy anyanyelvi magántanár által nyújtott támogatást kaptam. Megjegyzendő az, hogy ez a „magántanári” lehetőség bármikor elérhető. A Villám Angol Tangó Maxi program ajánlható kezdőknek, újrakezdőknek, haladóknak, illetve azoknak is, akik nyelvvizsgával ugyan már rendelkeznek, de tudásukat mélyíteni akarják, illetve céljuk az idegen nyelven történő választékos kommunikáció.

Bártfai István, HR vezető (e-mail, 2011. június 27.)


“…annyira élvezték az ikreim és annyira élveztem én”

Jó másfél éve használjuk a családban a Tangót. Az első hetek, hónapok lázas „tangózásban” teltek – annyira élvezték az ikreim és annyira élveztem én a velük és a programmal való foglalatosságot.
Azt, hogy miért élvezték nyelvtanulást a fiúk, nem nehéz kitalálni.
 A szövegeket és feladatokat egyfajta színjátékként élték meg, utánoztak és szerepjátszottak, kipróbáltak szavakat, hangsúlyokat és gesztusokat – és közben mélyen beléjük bújt egy másik nyelv. Jó volt nézni őket, feljegyezni a vicces félrehallásaikat és büszkélkedni azzal a Tangóval megszerzett „gátlástalansággal”, amellyel azóta is viszonyulnak az angolhoz. Nekem, ha angolul kell beszélnem, még mindig a torkomban dobog a szívem – és ez nem tesz jót a kiejtésnek sem. Nekik az angol beszéd jó móka, melybe önfeledten beszállnak bármikor és bármilyen helyzetben.

Azóta iskolások lettek, két-tannyelvűbe járnak. Féltünk, hogy egy másfajta oktatási metódus majd felülírja mindazt, amit a Tangótól kaptunk. Nem így történt, bár a szorosabb iskolai időbeosztás miatt már csak a hétvégenként vagy szünetekben ülünk le a géphez. Nem vagyok szakember, nem tudom tehát megmagyarázni, miért őrizhették meg a Tangóval szerzett verbális vagányságukat. Talán mert a Tangó a bennünk élő gyereket, az utánzó, „majmoló”, játszó embert szólítja meg, tehát a játék erejére épít. Ezért lehet olyan hatásos.      


2011. december 6-án
Barátsággal: 
Pikó András 


 

A VillámNyelvtanulás veszélye:

Kedves Makara György!
Veled kelek, veled alszom, napközben többször akartak már elütni, mert a nyelvleckédet hallgatom, ami tényleg zseniális.
Zürich, 2009. okt. 13-án

Üdvözöl: Polgár László

… és egy évre rá a fájdalmas válasz:
Kedves László! 
Megrendülve búcsúzom Tőled! Hiányzol, s hiányozni fogsz!
2010. október 
Makara György

 


Vélemények a 2 hetes VillámAngol tanfolyamról – ( 4 perc)

 

Rémálomból vágyálom?

Egy nyolcadikos diáklány levele a napi 8 órás nyári angol-tanulásáról:


Ollár Liza vagyok, nyolcadikos és Zalaegerszegen élek édesanyámmal és testvéreimmel.
Szeretém elmondani Önöknek, hogy milyen váratlan öröm ért vakációm végén azzal, hogy ott a Relaxa iskolában angolul tanulhattam a tangó módszerrel.
Anyukám régóta magyarázott nekem sokat a villám tanulásról, amit a CD-kről ki is próbálhattam. Bevallom, nem nagyon akartam ezzel foglalkozni. Anyukám hiába győzködött, nem jutottunk sokra. Az meg egyenesen rémálom volt, amikor bejelentette, hogy két hétig, ráadásul a nyári szünetem végén Nekem azzal szeretne segíteni, hogy a budapesti iskolájukban tanuljak. Hetekig sokat civódtunk egymással ezen. Végül valami olyasmi, kedvező dolgot kaptam, hogy feltételként ezt az iskolai ajánlatot el kellett fogadnom. Mindezt azért írtam most le, mert hihetetlenül nagy és kellemes csalódás ért.
Elöször is a körülmények kellemesek voltak. Nagyon tetszett a kényelmes fotel. Bárcsak az iskolában is így tanulhatnánk. A tanári eligazítások pedig hamar felébresztették az érdeklődésemet. Jó élmény volt megérteni a hallottakat.  Anyukám az első napon délelőtt még ott volt velem. Megleptem őt azzal, hogy szívesen maradok. A külső körülmények is nagy élményt jelentettek. A szemközti parkon keresztülmenve közel van a Duna. Különös látvány volt ez nekem. mert soha nem volt még ilyenben részem. Ebédidőben pedig a közelben sok-sok étkezde közül lehetett választani. Kész nyaralás volt. Hát nem olyan, ami miatt bánkódnom kellett. A napi tanulást meg egyre jobban élveztem. Egyik tanárt ezért, a másikat meg azért lehetett kedvelni. Telefonon naponta szívesen beszámoltam az élményeimről. A vége felé igazán megleptem anyukámat, amikor azt kértem, hogy anya, nem lehetne még legalább két héttel meghosszabbítani ezt a fajta tanulást.
Otthon mindjárt az első angol órán dolgozatot kellett írni. A tanár is új volt és a csoporttársak is. Nem is tudom, mi lett volna velem az előzmények nélkül. Jó érzés volt kicsit kondícióban lenni. Úgy érzem, olyan örömöt okozott a villám angol iskolában való tanulás, hogy már máshogy állok hozzá más tárgyak tanulásához isCsalódás nekem, hogy az oktatási rendszer és a tanárok még nem fedezték fel, hogyan lehetne minden tárgyat örömteljesebben tanítani. Én jövő nyáron is szívesen visszamennék a relaxa iskolába, és amit még nagyon szeretnék, az az, hogy a Tangó programot továbbra is használhassam. Úgy érzem, nagyon sokat segítene nekem. Mondogatom is anyukámnak, de tudom, hogy már az eddigi költségek is nagy áldozatot volt a számára. Minden esetre ezúton szeretném megköszönni a relaxa iskolának és a tanárainak ezt a számomra életre szóló élményt.

Ollár Liza


Egy köszönő-levél

Középfokú nyelvvizsga – 240 óra után

Kedves Keller Gabi!
Ezúton szeretném megköszönni Neked a sok segítséget és a vidám órákat.
Makara úr módszere és a Te kiváló tanári képességeid egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy én mindössze másfél évi élvezetes tanulás – négy 60 órás VillámAngol tanfolyam és azt követő vizsgafelkészülésem – után középfokú angol írásbeli és szóbeli nyelvvizsgát szereztem a Rigó utcában.
További jó munkát kívánok!
2011. augusztus Üdvözöl: Lukács Luca


HR menedzser tapasztalata: “Átszakadt a beszédgátlás”:

A VillámMódszer olyan átütő hatását sikerült megtapasztalnom magamon, hogy a kisebb csodák között tartom számon.
A harmadik hétvégi beszéltető tréning után a “beszélőkém” gátja egy partin átszakadt: úgy éreztem, feltétlenül kommunikálnom kell. Oktatásért felelős HR managerként ezért ajánlottam akkori cégem 65 dolgozója számára ezt a módszert.
Váradi Ibolya
HR manager

 


A “megdöbbentő” meglepetés:
Jó hangulatú és újszerű órákon vettem részt, de amikor ezt követően
életemben először magam alkalmaztam 
angol beszédemben olyan mondatszerkezeteket, amilyeneket korábban lefordítani is csak kínkeservesen tudtam, saját magam döbbentem meg a legjobban.

dr. Nobilis András (45)
főorvos, SOTE


Bár nem hitte, kipróbálta

Kedves Makara úr!
Egészen bizonyos voltam abban, hogy az Ön módszerével lehetetlen nyelvet tanulni.
Tévedtem, és ezt köszönöm.
Anettka

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
0
Kérdése van?



    X
    Kérdése van?